Ugrás a tartalomra

Hitünk - 2018.09.27.

2018.10.04
13:44
Forrás
Pannon RTV

Tanévnyitó istentiszteletet tartottak a bácsfeketehegyi református templomban. A településen ez már hagyomány, hiszen – mint azt Orosz Attila református esperes elmondta - ,  a vallásos életnek két alappillére van, amit gyakorolni kell nap mint nap, különösképpen akkor, mikor az élet jelentős fordulópontjaihoz érkezünk.

Az idén is megtelt a nagybecskereki Szathmáry Karolina leánykollégium. Ezúttal is túljelentkezés volt. Amennyiben a visszaszármaztatott, egykori Leánynevelő Intézet felújítása idejében befejeződik, akkor jövőre átköltözik a leánykollégium.
 
Novemberre véget érnek a zentai Jézus Szíve-plébániatemplom felújítási munkálatai. A hívek hamarosan már a padlófűtéssel ellátott, újonnan csempézett és szigetelt templomba járhatnak majd misére.

Felújítanak Törökbecsén is, a munkát önkéntesek is végzik, többek között egy papnövendék, aki már három éve restaurálja a berendezést.

Hitünk

Kapcsolódó tartalmak

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.