Ugrás a tartalomra

Hétvége a népzene jegyében - I. Felvidéki Népzenész Találkozó

2023.02.01
10:24
Forrás
Hagyományok Háza
Komárom ad otthont február 3–4-én az I. Felvidéki Népzenész Találkozónak. A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia támogatásával létrejövő jeles eseményről, Lakatos Róbert, a Városi Művelődési Központ igazgatója, főszervező számol be.

„Régóta tervezzük a Népzenész Találkozót. Olyan jó példák nyomán indultunk el, mint az Erdélyi Táncházzenészek Találkozója, a vajdasági találkozók és a Hagyományok Háza hasonló Kárpát-medencei kezdeményezései. Ezek az összejövetelek a szakma igazi fórumaivá váltak, ahol az egymástól messze tevékenykedő zenészek is meg tudtak vitatni szakmai kérdéseket.

Eljött az ideje, hogy e találkozót Felvidéken is megszervezzük. Igazi öröm számomra, hogy Dél-Szlovákia nyugati részétől a keleti végekig, szinte az összes aktívan működő zenekar elfogadta a meghívásunkat.

Több mint három éve irányítom a Városi Művelődési Központ munkáját, s a fő céljaim között szerepelt, hogy Komárom ismét betöltse korábbi, évtizedekkel ezelőtt kivívott szerepét a népzene- és néptánchagyományok ápolásában. Az ifjabb generáció tanítása mellett nagyon fontosnak tartottam, hogy fesztiválok rendezésével is népszerűsítsük a műfajt. E koncepció nyomán az elmúlt évben szerveztük meg a szlovákiai Táncfórummal karöltve első ízben a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót, s úgy tűnik ezzel az eseménysorozattal is hagyományt teremtettünk.

A jelen rendezvény is ezeket a törekvéseket tükrözi, s szintén hosszú távú megvalósításban gondolkodunk.  Ebben kiváló partnerünk a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia, hiszen a szervezet szép eredményeket ért el az utánpótlás nevelésében. Segítségükkel központi műhelyek alakultak, amelyekben a fiatalok hétről-hétre sajátíthatják el a népzene alapjait, mesterfogásait.

A hétvégére mintegy hetven zenészt várunk, a legifjabb generáció tehetséges tagjait, és az idősebb, sokat megélt, tapasztalt zenészeket is Jókai városában üdvözölhetjük. Nagyon várom az összejövetelt magam is, hiszen számos zenésszel több évtizede nem találkoztam. A kétnapos együttléttel a bevezetőben említett fórumot, szakmai színteret szeretnénk megteremteni, amelyről mindenki feltöltődve távozik. Különösen a fiatalok szerezhetnek életre szóló élményt, mely későbbi pályájukra is hatással lehet. Igen, individualista korunkban meg kell tanulni közösségben gondolkodni, élni.

Több száz fős közönséggel számolunk. A zenészek egymást is meghallgatják, s okulhatnak a hallottakból. A nézőknek pedig igényes műsorban lehet részük, s véleményt alkothatnak a felvidéki népzene eredményeiről, s törekvéseiről.”

Hagyományok Háza Hálózat
Hagyományok Háza

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.