Ugrás a tartalomra

100 százalékkal drágult a fa - még szerencse, hogy a minimálbér is emelkedni fog (14 százalékkal)

2022.09.20
17:03
2022.09.20
17:19
Forrás
Pannon RTV
A tavalyi árakhoz képest megduplázódott a fa ára.

Míg 2021 tavaszán 6500-7000 dinárba került űrmétere a fának, most 12 ezer dinár. Jelenleg nincs hiány fából. Akác, tölgy és bükk is van a fatelepeken. Szenet is be lehet szerezni, azonban azt csak külföldről tudják behozni.

Megérkezett a hűvös idő, közeleg a tél is. Mindenki igyekszik beszerezni a tüzelőanyagot. Bicskei Ede még júniusban megvette a télire valót, akkor 10 ezer dinárt fizetett űrméteréért. Minden évben, mint mondja, 12 köbmétert vásárol, szinte mindet el is tüzeli. „Van három fiunk és négy felé osztjuk, tehát mind a négyen, mi is, meg ők is veszünk 3-3 köbmétert, így van, másképp nem tudnánk megvenni, ha ők nem segítenének.”

Azoknak viszont, akik eddig nem vásároltak tűzifát, most mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk. Az egyik szabadkai fatelep-tulajdonos elmondta, az ár egy éve hullámzik már. Tavasszal még 8000 dinár körül vásárolhattunk fát, mostanra elérte a 12 ezret. Az elmúlt két hétben stagnál a tűzifa ára, sőt, valamelyest csökkent is: jelenleg az általunk felkeresett egyik fatelepen 11 500 a bükk és a tölgyfa űrméterenként, az akác pedig 10 500. Németh Zsolt, fatelep-tulajdonos: „Ebben a pillanatban az a helyzet, hogy a fát végül is be lehet szerezni, szerintem minden fatelep könnyen be tudja szerezni, hanem a beszerzési árral van a gond. A hegyekben, Stara Planina környéke, Knjaževac körül, a koszovói határ körül, a hegyekben és ezeken a területeken az ár csak 500 dinárral csökkent. Ezek főleg magánerdők, mert szerintem egyik fatelep sem tud a Szerbia Erdői Közvállalatból vásárolni, hanem a privát erdőkből tudnak venni, és ott a magánemberek határozzák meg az árat.”

Az energiaválság és az energiatakarékoskodás miatt többen is visszatértek a fával és szénnel való tüzeléshez. A kereslet azonban az elmúlt két hétben megcsappant. A szenet viszont csak külföldről tudják beszerezni a fatelepek, többnyire Bosznia-Hercegovinából. Az árak minden fatelepen körülbelül ugyanazok. A szén tonnája fajtától függően 19 és 25 ezer dinár között mozog. Pálfi Karolina, fatelep-tulajdonos: „Nekünk se jó ez az emelés, az embereket hallva. Nekünk is nagyobb kiadás, ugyanúgy mint az embereknek, tehát nekünk is dupla akkora a befektetés egy szállítmány fára, mint az embereknek. Nekik is nehéz összeszedni, ugyanúgy nekünk, fatelepeseknek is nehéz összeszedni a fára a pénzt. Reméljük, hogy nem lesz további drágítás, akkor lesz esetleg, ha valamilyen nagyobb hó lesz lent és nem tudják készíteni, nem lesz lent elkészítve, tehát mint ahogy most se nagyon nincs készítve, ahogy készítik, úgy hozzák a fát.”

Amire érdemes odafigyelni, hogy a fát a fatelepen nem köbméterben, hanem űrméterben árulják. Egy űrméter pedig csak 0,7 köbméternek felel meg.

fatelep
faár
drágulás
Németh Zsolt
Pálfi Karolina

Most

17:17, Frissítve: 17:31

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.