Ugrás a tartalomra

Az elavult villanyórák cseréjét támogatná az állam

2023.08.02
10:56
Forrás
Szerbiai RTV
Több mint 3 millió 780 ezer villanyórát tartanak számon Szerbiában. Ebből mindössze 150 ezer a korszerű mérőműszer, ismertette Dubravka Đedović.

A szerb energetikai miniszter elmondta a Szerbiai Villanygazdaság leányvállalata, a Szerb Áramdisztribúció egy Okos Villanyóra elnevezésű projektet hirdetett meg. Ennek az a célja, hogy első körben egy év alatt mintegy fél millió elavult mérőműszert korszerű, okos villanyórára cseréljenek.

A mérőműszerek cseréjét az állam 110 millió euróval támogatná ismertette Đedović. Az illetékes miniszter hangsúlyozta, az okos villanyórák biztosítják majd a villanyáram fogyasztásának távleolvasását, a fogyasztók pedig weboldalukon nyomon követhetik a háztartásuk fogyasztását. A korszerűsítéssel az áramveszteséget szeretnék csökkenteni.

villanyóra
Dubravka Đedović
Szerbiai Villanygazdaság

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.