Ugrás a tartalomra

Hétfőtől újra kinyithatnak az éttermek és a kávézók

2020.05.03
13:26
2020.05.03
16:32
Forrás
Pannon RTV
A bejáratoknál fertőtlenítő lábtörlő és kézfertőtlenítő várja a vendégeket.

A szabályok azt is előírják, hogy a vendégek miként foglalhatnak helyet. Zárt helyen 3,5 négyzetméter, míg például nyitott teraszon vagy kerthelyiségben 2,5 négyzetmétert kell számolni egy főre.

A zentai Papuli étterem eddig telefonos rendelés útján, házhoz szállítással dolgozott. Hétfőtől többek között az asztalok és a helyiség naponta többszöri fertőtlenítése, valamint a vendégek közötti távolság megtartása mellett látnak munkához. Gere Zsíros Elvira, étterem-tulajdonos, Papuli, Zenta: „Mi nagyon készültünk erre az újranyitásra. Az első és legfontosabb dolog volt, amit talán ettől a vírustól függetlenül, de mindenféleképpen megcsináltunk, hogy újrameszeltük az éttermet teljesen belülről és ez azt vonta magával, hogy a plafontól a padlóig mindent áttöröltünk, átmostunk, fertőtlenítő szeressen, hogy ez a teljes fertőtlenítése az étteremnek megtörtént.”

Az egyik belgrádi étterem tulajdonosa szerint nem lesz könnyű az új szabályok megszokása, valamint betartása, de igyekeznek majd mindent megtenni vendégeik egészsége, valamint az étterem zavartalan működése érdekében. Ivica Simić, főpincér, Zlatni Bokal étterem, Belgrád: „A személyes véleményem szerint problémát fog okozni, különösen nekünk a Skadarlián, ahol nagyon függünk a külföldiektől. Lesznek problémák, de reméljük, hogy mindent előremozdíthatunk és továbblépünk.”

A vendégek mellett a vendéglátóipari munkásokat is érintik az intézkedések, többek között az előírások szerint védőfelszerelést kell használniuk.

kávézó
étterem
koronavírus

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.