Ugrás a tartalomra

A legnagyobb fizetésemelésre a falusi tanítók számíthatnak

2018.08.09
09:54
Forrás
Magyar Szó
A falusi tanítókra, az elmegyógyászokra, a főnővérekre vár a legnagyobb béremelés januártól - írja a belgrádi sajtó.

A Večernje novosti Mladen Šarčević, az oktatásügyi tárca vezetőjének korábbi nyilatkozataira alapozva jelentette meg, hogy a legnagyobb fizetésemelésre a falusi tanítók számíthatnak, mert ők dolgoznak a legrosszabb körülmények között. A Blic szerint az egészségügyben az elmegyógyászoknak, az egészségházak főnővéreinek és az elsősegély-szolgálat sofőrjeinek emelik meg legnagyobb mértékben a bérét. A koefficiensekről szóló rendelet elfogadása szeptember végére várható. Az egyik prioritást élvező szektor mindenképpen a tanügy, ahol a legmagasabb tisztségen levők és a legnagyobb tapasztalattal rendelkezők akár 75 000 dinárt is kereshetnek. A mostani szorzószámok szerint a fizetési osztályok bevezetésekor a bérek a tanügyben 49 500 és 67 000 dinár közöttiek lesznek. Az egészségügyi dolgozók átlagosan 10 százalék körüli béremelésre számíthatnak.

bérek
tanító
elmegyógyász
főnővér

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.