Ugrás a tartalomra

A májusi eső aranyat érne...

2020.05.13
16:25
2020.05.13
16:59
Forrás
Pannon RTV
Puskapor szárazak és szomjaznak az észak-bácskai szántóföldek és gyümölcsösök. Javában folyik az öntözés, mert anélkül nemigen lesz termés.

A helyzetet nehezíti a hetek óta fújó erős szél, ami még inkább kiszárítja a földeket. Az aranyat érő májusi eső sehogyan sem akar megérkezni. A gazdák hetek óta az eget kémlelik.

Az észak-bácskai határban hatalmas a szárazság. Nemcsak a szántóföldeken, hanem a királyhalmi gyümölcsösökben is. A gazdák becslése szerint az év eleje óta eddig, május közepével bezárólag, mindössze alig 30 milliméternyi csapadék hullott négyzetméterenként. A májusi eső most valóban aranyat érne, és jól jönne.

Az elmúlt időszakban sokan felszámolták az almafákat, helyükre a homokban krumpli, a fekete földbe kukoricamag került. Kiss József királyhalmi termelő szerint öntözés nélkül ma már szinte semmit sem lehet megtermelni: „Túl száraz, a műtrágya itt van, meg kell locsolni, mert ha nem locsoljuk, nem lesz belőle semmi sem.”

Az öntözőberendezések szünet nélkül dolgoznak. A régi telepítésű szőlőtőkék gyökerei akár 7-10 méterre is lenyúlnak a föld alá, találnak nedvességet, de ez nem elég. Szükség van a csöpögtető öntözésre a homokban, mondta el Kovács Tibor, királyhalmi borász: „Jó lenne, mire majd virágzik, körülbelül egy két-három hét múlva, ha legalább addig lenne eső. Ugyanis ha nem, akkor nem tudom, mi lesz. Természetesen a szőlőtőkék gyökerei kapnak még nedvességet, főleg azok a szőlőtőkék, amelyek idősebbek. Itt, amik nekem vannak, ezen a részen, több mint húszéves szőlőtőkék. Ezek gyökerei lenn vannak 7-8, talán még 10 méterre is, ezek még találnak nedvességet.”

Így főként a fiatalabb szőlőültetvények számára fontos a locsolás.

A hajdújárási hűtőházban még mindig tart a tavaly betárolt, prémium minőségű alma csomagolása és kiszállítása az orosz piacra. Idén azonban csak intenzív öntözéssel lehet majd jó termés - állítja Somogyi Mihály, noszai gazda: „Több mint egy hónapja állandóan locsolunk. Nekem van négy kutam, amelyikből locsolok, az egyiket csak vasárnap délelőtt szoktuk a nagymisére kikapcsolni, az állandóan megy. Éjjel-nappal megy. Tehát akkor el tudja képzelni, hogy mennyit locsolunk, amikor mindennap, éjjel-nappal megy a kút. De a másik három is szinte éjjel-nappal megy. Tehát 24-25 holdat locsolunk és mindennap éjjel-nappal mennek a kutak.”

A gazda szerint szerencsére a homokvidéki gyümölcstermelők 90 százaléka ma már megoldotta ültetvényei öntözését. Enélkül ugyanis az almatermeléshez nem is érdemes hozzáfogni.

eső
szárazság
gyümölcsös
termőföld
krumpli
szőlő

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.