Ugrás a tartalomra

Megkezdte munkáját a Serbhungas vállalat

2023.07.04
13:14
2023.07.04
16:38
Forrás
Pannon RTV
A közelmúltban jelentette be a két ország, hogy a Szerbiai Gázművek és a magyarországi MVM CEEnergy Zrt. vegyesvállalata közös piaci fellépést tesz lehetővé nemcsak a szerbiai energiapiacon, hanem regionális szinten is.

A Serbhungas Kft. meglapításáról szóló megállapodást június 20-án írta alá Palicson szerb részről Dušan Bajatović, a Szerbiai Gázművek vezérigazgatója és Fritsch László Zoltán, a MVM CEEnergy Zrt. vezérigazgatója.

A Serbhungas Kft.-t július harmadikai dátummal regisztrálták a szerbiai cégjegyzékbe 23,45 millió dinár alaptőkével. Ennek 51 százaléka magyar tulajdonú, míg 49 százaléka szerbiai.

„A piac megnyitásakor könnyebben helyezkedhetünk a konkurenciához képest. Honnan is kapjuk a gázt? Most a magyarok Szerbián keresztül kapják a gázt, de egy része onnan is érkezik, ez az egyik oldala. A másik pedig, hogy mi még mindig nem fejeztük be a tározóink bővítését Udvarnokon. A magyaroknak 7 milliárd köbméter a tárolókapacitásuk összesen. A cél itt nem csak az, hogy az MVM kereskedjen itt Szerbiában, hanem, hogy a Szerbiai Gázművek is kereskedőként megjelenjen a régióban, de ez nem lehetséges, amennyiben nincs bejegyezve az Európai Unióban. Ennek érdekében hamarosan bejegyzésre kerül a Szerbiai Gázművek Budapesten.”

Dušan Bajatović arról is beszélt, hogy felmerült a szerbiai gázközpontok közös bővítésének lehetősége is Újvidéken, Belgrádban és Nišben. A Szerbiai Gázművek új interkonnektorok kiépítésével, illetve az azerbajdzsáni és katari források felhasználásával tranzithatalommá válhat az energiahordozó kereskedésének piacán - reméli a vezérigazgató.

Serbhungas
Szerbiai Gázművek
MVM CEEnergy Zrt.

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:38, Frissítve: 07:43

Ma van Đurđevdan

A Juliánusz naptár szerint április 23-án, a Gergely naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.