Ugrás a tartalomra

Mindenütt növekvő infláció

2022.11.18
09:42
Forrás
Szerbiai RTV
15 százalékos inflációt jegyeznek Szerbiában.

Csak az élelmiszerekre negyedével több pénzt kell fordítani, mint tavaly ilyenkor. Az infláció meghaladta a Szerb Nemzeti Bank becsléseit, nyilatkozta a szerb közmédia műsorában Milan Trajković, az intézmény illetékese. Elmondta, az infláció nemcsak Szerbiára jellemző, hasonló tendenciát jegyeznek mindenütt a világon, szinte minden iparágban és a mezőgazdaságban is. Jelentősen drágult a nyersanyag, a szállítási költség és a munkaerő is. A szakember elmondta, a Szerb Nemzeti Bank megtesz mindent az árfolyam és a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében.

infláció
drágulás
Szerb Nemzeti Bank

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.