Ugrás a tartalomra

Tartományi támogatásra számít a szabadkai inkubátorház (videó)

2016.11.08
17:37
Szabadkán bővítené tevékenységét a gazdasági inkubátorház
Szabadkán bővítené tevékenységét a gazdasági inkubátorház. Új helyet keresnek maguknak. Ehhez tartományi támogatásra lenne szükség. A szabadkai Inkubátor központban jelenleg tizenhét vállalkozás működik. Derűlátásra adhat okot az a tény, hogy a program működése óta eltelt tíz évben az Inkubátorban kifejlődött vállalkozások közel hatvan százaléka tudott fennmaradni a piacon. Ződi Ildikó, a Szabadkai Üzleti Inkubátor megbízott igazgatója: „Nagyon pozitív dolog az, hogy pályázatok lesznek kiírva fiatal vállalkozóknak és fiatal vállalkozásoknak. Eddig sajnos nagyon sok olyan pályázathoz jutottunk, amin nagyon sok feltétel nem felelt meg a kisvállalkozások részére. Egyes pontok nem feleltek meg és így rögtön nem tudtak pályázni. A mai nap folyamán pedig a beszélgetés folyamán arra jutottunk, hogy ezek olyan pályázatok lesznek, amik pont a fiatal vállalkozóknak lesznek jók, azoknak, akik elkezdték a munkájukat és már kicsit fejlettebbek.” Ződi Ildikó továbbá elmondta, hogy a következő lépésekben egy új inkubátor-telephely megépítését helyezték kilátásba és most ehhez keresnek pályázatot.



Kedden az intézménybe látogatott az illetékes tartományi gazdasági és turisztikai titkár, a vajdasági kormány alelnöke, Ivan Đoković. „Lehetséges, hogy a tartományi adminisztráció korábban nem akarta meghallani azt, hogy ezeknek az embereknek mik a gondjaik és a szükségleteik. Ezért döntöttünk úgy, hogy először elemezzük az itteni állapotot, hogy a következő év költségvetéséből konkrét segítséget tudjunk nyújtani ezeknek az embereknek a pályázatainkon és az aktivitásainkon keresztül, és hogy egy olyan politikai és emberi segítséget adjunk, amire talán még nagyobb szükségük van, mint arra, amit itt, az inkubátorházban kapnak.” Ivan Đoković tartományi, gazdasági és turisztikai titkár hozzátette, a 2017-es költségvetésben már pontosabban meghatározott támogatási keretet biztosítanak majd a pályázó mikro-, kis- és középvállalkozásoknak.
inkubator
kisvállalkozás
Ződi Ildikó
pályázatok

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.