Ugrás a tartalomra

12 év börtön járhat az édesapának

2023.10.10
14:34
2023.10.10
15:02
Forrás
Szerbiai RTV
Vádat emelt az ügyészség, amelynek értelmében 12 év börtönbüntetésre ítélné a belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában tömeggyilkosságot elkövető fiú édesapját, míg két és fél évre az édesanyját.

Emlékeztetőül, az elkövető egy hetedikes fiú volt, aki május 3-án kilenc diákkal és az iskola biztonsági őrével végzett, lelőtte őket egy pisztollyal, további hat személyt pedig megsebesített. A belgrádi Legfelsőbb Ügyészség a többi között azzal vádolja az apát, hogy fiát lőni tanította, valamint nem tárolta legálisan a fegyvereit és a lőszereket. Az ügyészség azt is megállapította, hogy a vádlott lehetőséget biztosított arra, hogy fia könnyen hozzájusson a fegyverekhez és a lőszerekhez, hiába volt meg a szükséges felszerelése ezek tárolására.

Az elkövető édesanyját pedig szintén vádolják, az ő DNS-ét megtalálták az egyik golyón. Az anyát emellett fegyverek és lőszerek illegális birtoklása, tartása és kereskedelme miatt is bűnösnek tartják. Vádat emeltek továbbá a lövészegylet elnöke és oktatója ellen is, ahol a fiút lőni tanították, ők ugyanis hamisan tanúskodtak az eset kapcsán. Mivel a bűncselekményt egy 13 éves fiú követte el, ő nem vonható büntetőjogi felelősségre - magyarázta a belgrádi Legfelsőbb Ügyészség illetékese.

ügyészség
Vladislav Ribnikar Általános Iskola
börtönbüntetés
tömeggyilkosság

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.