Ugrás a tartalomra

Embercsempészeket fogtak el Újbelgrádban

2023.10.16
17:32
Forrás
Közlemény
A szerbiai Belügyminisztérium munkatársai Újbelgrád területén végrehajtott akciójukban négy személyt tartóztattak le, egyikük szerb, míg a másik három albán állampolgár.

A szerb férfit és az egyik albánt azzal gyanúsítják, hogy a másik két személyt felbérelték két ember átcsempészésére a szerb-magyar határon egy bérelt autóval, illetve arra, hogy Budapestre szállítsák őket. Az őrizetbe vetteket embercsempészés bűntettének kísérlete miatt és jogtalan határátlépéssel terheli a belgrádi ügyészség.

embercsempész
rendőr
letartóztat
Újbelgrád
Belügyminisztérium

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.