Ugrás a tartalomra

Továbbra is keresik az eltűnt kislányt

2024.03.29
16:12
2024.03.30
07:09
Forrás
Pannon RTV
Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.

A kétéves Danka Ilić a Bor melletti Banjsko Polje településről tűnt el kedden. Két speciális, a romok alóli mentésére szakosodott belgrádi és újvidéki mentőcsapat, és a szerb belügyminisztérium rendkívüli helyzetek osztálya részletesen átkutatja a ház körüli terepet, ahonnan a lány eltűnt. Az ügyben megszólalt Igor Jurić is. Az eltűnt gyermekek ügyével foglalkozó szerbiai szervezet vezetője szerint gyanúsak a körülmények a Bor környékén eltűnt kétéves kislány ügyében.

Igor Jurić szerint a kétéves Danka Ilić eltűnésének körülményei furcsák, és az is gyanús, hogy a kislány hozzátartozóinak vallomásai ellentmondóak. Az eltűnt gyermekek ügyével foglalkozó szerbiai szervezet vezetője szerint az is kérdés, hogy egy kétéves gyermeknek hogyan veszhetett nyoma rövid idő alatt úgy, hogy még a nagyon gyorsan helyszínre érkező rendőrök sem találták meg. Jurić volt a kezdeményezője annak, hogy a külföldön már működő Amber Alertként ismert riasztórendszert Szerbiában is bevezessék. Tavaly november óta most először, a kis Danka eltűnésével kapcsolatban aktiválták a Pronađi me (Találj meg) rendszert. Igor Jurić felhívta a figyelmet arra, hogy ilyenkor még a gyermek nem képes önállóan cselekedni. Tehát minden a környezeten és a gyermeket körülvevő embereken múlik, ezért mindenki gyanússá válhat. Hozzátette, nem mutogat újjal senkire, de tárgyilagosan szemlélve a jelenleg aktuális tényeket, a közvetlen környezetben bárkire terelődhet a gyanú. Jurić szerint az, hogy Bratislav Gašić belügyminiszter is ellátogatott oda, ahol a kislányt keresték, valamint az emberek és a rendőrök motivációja a helyszínen jelzi, hogy mennyire komolyan veszik az ügyet, komolyan dolgoznak a megoldásán, rengeteg erőt és energiát fektetnek abba, hogy végre előkerüljön a kislány, akinek az eltűnése megrázta az egész országot.

Közben hírügynökségi jelentések szerint az eltűnt Danka Ilić édesapja, Miloš Ilić átment a poligráfos vizsgálaton. A kislány édesanyját folyamatosan hallgatja ki a rendőrség, médiaértesülések szerint őt nem vethetik alá hazugságvizsgálatnak, mivel öt hónapos terhes. Az anya mobiltelefonját a csúcstechnológiai bűnözés felügyelői vizsgálják. Nem hivatalos fővárosi médiainformáció szerint az anya sok üzenetet és hívást törölt Danka eltűnése előtt.

Több mint 70 órányi Banjsko poljei terepkutatás után a szerb belügyminisztérium folytatta a munkát. A különleges mentőegységek a kora hajnali óráktól alaposan átvizsgáltak egy alagutat, a földalatti csatornákat és aknákat, körülbelül 4,5 kilométer hosszan, Banjsko Polje térségében Bor városáig, de egyelőre nem találtak nyomokat, amelyek arra utalnának, hogy a kétéves Danka Ilić ott lett volna, írja közleményében a szerb belügyminisztérium.

Pronađi me

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.