Ugrás a tartalomra

Lányi Ernő emléktáblát avattak a Szabadkai Zeneiskolánál

2023.10.25
13:32
2023.10.25
16:04
Forrás
Pannon RTV
Az intézmény egykori igazgatója Lányi Ernő 100 éve halt meg. Korábban is volt egy emléktáblája az iskolánál, ezt 2014-ben ellopták. A Bíró Károly Alapítvány, dr. Pásztor Bálint és Gubás Ágota segítségével gyűjtötték össze a pénzt az új táblára.

Lányi Ernő a szabadkai Zeneiskola igazgatója volt 1907-től. Munkássága alatt az intézményt európai rangra emelte, továbbá megalapította a Szabadkai Filharmóniát is. Az emléktábla avatón Pekár Tibor, az iskola volt tanára beszélt Lányiról.

„1906-ban volt egy kongresszus, amelyen összejöttek a zenepedagógusok és megegyeztek abban, hogy ezentúl egységes lesz a zeneoktatás az országban. Meghatározták a kötelező tananyagot, ezt minden iskolában meg kellett valósítani, hogy diplomát kapjon a növendék és aztán jelentkezhessen akadémiára bárhol Európában és a világon. Akkor növelték meg a tanítási évek számát, új anyagot szerzett be ő, és aztán nagyon sok mindent csinált.”

Az idén 155 éves intézmény az egyetlen zenede Szerbiában, ahol a szerb nyelv mellett középfokon magyar nyelven is tanulhatnak a tehetséges fiatalok. Jelenleg több mint 750 tanulója van.

Dragana Nikolić, a Szabadkai Zeneiskola igazgatója: „Az emléktáblát, amelyet ma újra avatunk először 2007-ben helyezték el itt az Aracs Alapítvány segítségével. 7 év után sajnos ellopták, azonban a Bíró Károly Alapítványnak és dr. Pásztor Bálintnak köszönhetően újra elfoglalhatta méltó helyét a zeneiskola falán. A zeneiskola története során számos kiváló művésszel gazdagította történelmünket, amely által iskolánk azzá a jelentős intézménnyé vált, amelyre ma is büszkék vagyunk.”

Az avatót követően meg is koszorúzták az emléktáblát. Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai VKT elnöke beszédében kiemelte, nagyon kevesen mondhatják azt el, hogy már életükben tisztelték őket. Lányi Ernő viszont egyértelműen ilyen személyisége Szabadkának - tette hozzá.

„Hogy mennyire megbecsült polgára volt a mi városunknak azt mi sem fejezi ki jobban mint a Pesti Naplónak a tudósítása, amely a halálának az alkalmából jelent meg 100 évvel ezelőtt. Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogy az akkori Szabadkán 20 ezren kísérték az utolsó útjára. És ahogy ez a Pesti Napló cikkében megjelent, a kereskedők, az iparosok kijöttek az üzletekből. Leengedték a rolót, így kifejezve a tiszteletüket Lányi Ernő előtt, amikor a halottas menet elhaladt az üzleteik előtt.”

Az avatóünnepségen a zeneiskola tanuló és tanárai is felléptek. Lányi Ernő szerzeményeket adtak elő.

Lányi Ernő
Szabadkai Zeneiskola
emléktábla
avatás

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.