Ugrás a tartalomra

A november 17-ére meghirdetett Woyczek című előadás sérülés miatt elmarad

2023.11.12
15:00
Forrás
közlemény
Erről értesítik a közönséget a szabadkai Desiré Fesztivál szervezői.

A Woyczek című produkcióban Szász Júlia is játszik, aki a budapesti Nemzeti Színház pénteki Rómeó és Júlia című előadásában Horváth Lajos Ottóval egyetemben balesetet szenvedett, ami miatt a második felvonás félbe is szakadt. A Nemzeti Színház közleményében az áll, hogy a mentősök rövid időn belül kiérkeztek, a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították. A körülményekhez képest jól vannak - olvasható a közleményben. A baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van - teszik hozzá. A Woyczek című előadás a Desiré Fesztivál nyitóprodukciója lett volna. A megváltott jegyek visszaválthatók hétköznaponként 10 és 13, valamint 18 és 20 óra között, valamint szombaton 10-től 13 óráig a Kosztolányi Dezső Színház pénztárában.

Desiré

Most

20:56, Frissítve: 07:18

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.