Ugrás a tartalomra

Nyáron sem pihennek a szabadkai Népkör tagjai

2022.07.12
14:56
2022.07.12
16:56
Forrás
Pannon RTV
Egy határon átívelő IPA pályázatnak köszönhetően nagyszabású tánctáborban vehettek részt a szabadkaiak, amelyet Horgoson rendeztek meg. A projektnek segítségével a Népkör Magyar Művelődési Központ új, korszerű felszereléssel is gazdagodott.

Friss élménybeszámolóval kezdődött a szabadkai Róna táncegyüttes és a Kecskemét táncegyüttes közösen tartott sajtótájékoztatója. A két tánccsoport az elmúlt napokban tánctáborral erősítette kapcsolatát Horgoson, ahol Kodály és Bartók munkásságával foglalkoztak.

Szécsi Viktória, a Róna táncegyüttes művészeti vezetője: "Azt hiszem, hogy egy nagyon hasznos és fárasztó, de ugyanakkor nagyon kellemes és jó hangulatú tábort tudhatunk magunk mögött. Mindkét táncegyüttes nagyon keményen dolgozott. Esténként nagyon jól éreztük magunkat, sokat tudtunk beszélgetni és szórakozni."

A két táncegyüttes közös munkája tovább folytatódik. A két intézmény táncosai, közös nagyszínpadi előadásra készülnek, amelyet a közelgő Interetno fesztiválon mutatnak majd be.

Lukácsné Haránt Eszter, a Kecskemét táncegyüttes művészeti vezetője: "A néptánc, a népi ének egy csodálatos műfaj, mert közös a nyelvünk, közös a dalunk, egy kicsit eltér, de mégis együtt tudjuk azt énekelni. Innentől kezdve, hogy van ez a vonal, barátságok is szövődtek. A szakmaiságot tekintve nagyon jól haladtunk, a terveinket felülmúlták ezek a fiatalok, hatalmas a befogadó készségük."

A Népkör Magyar Művelődési Központ új felszereléssel is bővült. Az intézet 27 év után 220 darab székkel, színpadra felszerelt motoros vetítővászonnal és a hozzá tartozó vetítővel, valamint egy laptoppal is gazdagodott. Az elavult székeket jótékonysági célokra használják fel.

Bodrogi Hajnalka, a Népkör Magyar Művelődési Központ ügyvezetője: "Az az ötlet született, hogy a székeket valamilyen érdekes formába, új ruhába felöltöztetve jótékony célra, licitre bocsájtjuk egy egyesület számára, a Zvončica szervezet, aki a rákos beteg gyermekekkel foglalkozik és őket segíti, támogatja."

A jótékonysági akció augusztus 1-én kezdődik és december 31-ig tart.

Népkör
IPA
Kecskemét
tánc

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.