Ugrás a tartalomra

Sági Zoltán és Pap Ágota könyvét is bemutatták Magyarkanizsán

2022.12.08
09:56
2022.12.08
16:05
Forrás
Pannon RTV
Két könyvet, Sági Zoltán Korlátok hozadéka – A traumától az életértelemig és Pap Ágota Innen és túl című kötetét mutatták be szerda délután a magyarkanizsai József Attila Könyvtárban.

A könyvek a szabadkai Életjel Kiadó által jelentek meg. Pap Ágota kötete tavaly karácsonykor került ki a nyomdából, míg Sági Zoltán alkotása ősszel. A könyvbemutatók mellett az est folyamán megtekinthetők voltak Kovács Attila fotói és Kerekes Sándor festményei is.

Dévavári Beszédes Valéria, szerkesztő-kiadó, Életjel Könyvek, Szabadka: „Nem nevezném őket ikerkönyvnek. Az egyik pszichológus szempontjából vizsgálja az embernek a kiútkeresését, a másik pedig pszichiáter szempontjából, és tulajdonképpen, ha a kettőt együtt elolvassa az ember, akkor megpróbálja megtalálni az ember a kiutat az életéből. Na most az Életjel ilyen könyveket ad ki, de én szívesen adom ki azokat a könyveket is, amik szakkönyveknek is számítanak, de olyan szakkönyvek. amelyek tudományos ismeretterjesztéssel is foglalkoznak. Sági Zoltánnak épp ez a hetedik könyve, amit az Életjel adott ki, Pap Ágotának pedig a második könyve.”

Sági Zoltán
Pap Ágota
könyvbemutató
József Attila Könyvtár
Magyarkanizsa
Dévavári Beszédes Valéria

Most

14:43, Frissítve: 14:50

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.