Ugrás a tartalomra

Az ingatlanok bérleti díjára és a rezsiköltségekre is pályázniuk kell a zentai szervezeteknek

2018.01.10
18:48
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Az önkormányzat ugyanis már az eddigiekben sem fedezhette volna közvetlenül az ilyen jellegű költségeiket.

Az általuk használt ingatlanok bérleti díjára és a rezsiköltségek fedezésére is pályázniuk kell ezentúl a Zenta községbeli civil szervezeteknek és sportkluboknak.

Már a zentai községi képviselő-testület legutóbbi ülésén is heves vitát váltott ki az a rendelet, amelynek értelmében a civil szervezeteknek és a sportkluboknak ezentúl bérleti díjat kell fizetniük az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok használatáért. Azóta sokféle találgatás látott napvilágot az üggyel kapcsolatban. Szalai Teodóra, információs munkatárs, Ci-Fi Civil Központ: „Értesültek különböző internetes forráshelyekről, de nem sok mindent tudnak, egyelőre az, ami biztosnak tűnik számukra, hogy rezsit kell fizetniük, illetve ami eddig nem volt megszokott az önkormányzat részéről, hogy a helyiségért is bérletet kell majd fizetniük.”

A döntés meghozatalára az Állami Számvevőszék jelentése kötelezte az önkormányzatot, amely a vonatkozó jogszabályok értelmében már az eddigiekben sem fedezhette volna közvetlenül az ilyen jellegű költségeket.
Perpauer Attila, oktatással és művelődéssel megbízott tag, Zenta KT: „Az Állami Számvevőszék rámutatott néhány rendellenességre, amit az önkormányzatnak természetesen kötelessége kijavítani. Az előző évekhez viszonyítva nem lesz nagy változás, hiszen ezek a költségek, a fűtési, az elektromos és a kommunális szolgáltatások költségei mindig is elő voltak látva.”

A civil szervezeteknek eddig is lehetőségük volt arra, hogy a működési költségeik fedezésére pályázzanak. Ezen az önkormányzat illetékesei a jövőben sem kívánnak változtatni. A sportklubok esetében ezentúl szintén pályázat útján fogják fedezni az ún. állandó költségeket. Danilo Popov, sporttal és ifjúsággal megbízott tag, Zenta KT: „Bizottság értékeli, hogy milyen költségekről van szó, mekkora összegű a bérleti díj, mi pedig a törvény és az állami revizor által megkövetelt új szabályzatokkal összhangban, elegendő forrást biztosítottunk a sportklubok számára a sportlétesítményekben való működésük zavartalanságának fenntartásához.”

Az önkormányzat illetékesei már megkezdték a civil szervezetek adatbázisának kialakítását, amire 90 nap áll rendelkezésükre. Ennek során felmérik egyebek mellett azt is, melyik szervezet mekkora területet használ, és ez alapján határozzák meg, melyik szervezetnek mekkora bérleti díjat kell fizetnie az általa használt ingatlanért, illetve azt is, milyen mértékű rezsiköltségek fogják terhelni.

civil szervezetek
sportklubok
Zenta
pályázat

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.