Ugrás a tartalomra

Botlatókövek a zsidó áldozatok emlékére Törökbecsén

2021.09.14
16:12
2021.09.14
19:12
Forrás
Pannon RTV
A zsidók deportálásának nyolcvanadik évfordulójára emlékeztek Törökbecsén. Az áldozatok tiszteletére a bánáti településen botlatókövet és emléktáblát is kihelyeztek.

Az eseményen a zsidó és a katolikus egyházi méltóságok, a német nagykövetség és a helyi önkormányzat képviselői mellett jelen volt Isak Asiel, Szerbia főrabbija is, akinek imáját követően a Schlesinger-palota előtti járdára tizenegy botlatókövet helyeztek el. Nagykikindáról, Törökkanizsáról, Csókáról és Törökbecséről mintegy hétszáz zsidót deportáltak. Közülük ketten a település gazdasági életét is jelentősen meghatározó, jól ismert Schlesinger család tagjai voltak.

Ljiljana Popov, elnök, Nagybecskereki Zsidó Hitközség: „A Schlesinger család elsőbbségben részesült, ha mindezt egyáltalán elsőbbségnek lehet nevezni, annak a családnak köszönve, amely ezt az ingatlant megvásárolta, a tartománynak köszönve, mivel az épület a közösség közkincsét képezi, tehát műemlékvédelem alatt áll, és mindenképp a jóakaratú embereknek is köszönhető.”

Törökbecsén 1865 és 1947 között zsinagóga is állt, amit eladtak, majd lebontottak. Ennek a korábbi épületnek a helyénél emléktáblát lepleztek le.

Isak Asiel, szerbiai főrabbi: „A botlatókő arra emlékeztet, és azt a kérdést feszegeti, hogy vajon itt mi történt? Itt az emberek a mindennapjaikat élték, egyszerű életmódot folytatott törökbecseiek, akik nagymértékben hozzájárultak a közösségi élethez, akiket Törökbecse közösségéből kiragadtak, és egy ideológia miatt megöltek.”

Törökbecsén az 1910-es években az adatok szerint kétszázhúsz zsidó élt.

Törökbecse
zsidó
deportálás
botlatókő
emléktábla

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.