Ugrás a tartalomra

Házasság hete Hertelendyfalván

2023.02.15
11:11
2023.02.15
16:50
Forrás
Pannon RTV
Hertelendyfalván először kapcsolódtak be a Házasság hete programsorozatba. A nyitó esten kiállítással és filmvetítéssel várták nem csak a házaspárokat, hanem minden érdeklődőt.

A rendezvény ötletgazdája a Petőfi Sándor Program dél-bánáti ösztöndíjasa volt. A házasság hete 1997-ben az Egyesült Királyságból indult kezdeményezés, amely igyekszik felhívni a figyelmet a házasság fontosságára. Magyarország 2008-ban, Szerbia pedig mintegy tíz éve csatlakozott a rendezvénysorozathoz. A hertelendyfalvi rendezvény egy új amatőr festő, nyugdíjas tanítónő képkiállításának megnyitójával kezdődött.

Eva Nagy: „Valahol mélyen a szívem csücskében ott volt ez a vágy, hogy fessek, hogy játsszak a színekkel. Az életsors nem úgy vezetett arra, hogy sorba kerüljön. Mikor megjelent ez a koronavilág, akkor minden rosszban van valami jó is, ha úgy kell mondjuk, mikor be voltunk zárva, gondolkodtam, mit is tudnék csinálni, hogy is? Akkor eszembe jutott, hogy volt nekem előkészítve anyag, hogy nekiálljak. Merészkedtem, merészkedtem, és nekiálltam."

A Szerelempróba című film vetítése elgondolkozásra késztette a jelenlevőket. Az eleinte boldog, majd válás közeli házasság megmentéséért tett erőfeszítés végül sikerrel jár.

Ömböli Klára, Hertelendyfalva: „Sok mindenre utal. Nekünk, már egy huszonöt év után, nem is egy olyan újság, de szép. Először is az, hogy az embereket meg kell becsülni, házastársainkat, de azt mi is elvárjuk tőlük. Ha ez megvan, akkor a jó házasság is a jó jel."

A házasság esküvővel, illetve legtöbb esetben lakodalommal kezdődik. A helyi lakodalmas szokásokról, a téma legjobb ismerői, Kerekes Klára és Lőcsei Antal tartottak előadást.

Kerekes Klára, Hertelendyfalva: „Amikor meghívást kaptunk, hogy ezt az előadást megtartsuk, Antival, aki násznagy volt a lakodalmakban, rengeteg lakodalmat levezetett, én meg mint gyűjtő, egy kicsit zavarban voltam, mit is mondjunk az embereknek, ami új, amit ők már nem tudnak, de nagyon jól sikerült, olyan interaktív előadás lett belőle, nagyon meg vagyok elégedve."

A rendezvény ötletgazdája a Petőfi Sándor Program dél-bánáti ösztöndíjasa volt.

Vaskeba Hajnalka, a Petőfi Sándor Program  ösztöndíjasa: „Azt gondolom, hogy az emberek nagyon jól érezték magukat. Sokan jöttek, nemcsak házaspárok, olyan emberek is, akiket csak simán érdekelt, vagy szerettek volna valamilyen programon részt venni farsang alkalmából. Mindenkin azt láttam, hogy élvezte a filmet, a kiállítást is, az előadást is."

Az est végén Bálint-napi üzenetet hagyhatott ki-ki a kedvesének Petőfi versekkel.

házasság helye
Hertelendyfalva
esküvő

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.