Ugrás a tartalomra

Jövőre elkészül a törökbecsei spa-központ

2023.08.18
13:33
2023.08.18
17:00
Forrás
Pannon RTV
Törökbecsén 14 utcát aszfaltoznak ki az idén, jövőre pedig a megmaradt utolsó 14-re is aszfaltburkolat kerül. A tartományi kormány ezek a beruházások mellett támogatja a törökbecsei spa-központ megépítését is.

A törökbecsei Dózsa György utca lakóival beszélgetett Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke. Közöttük volt Ződi József is, aki egész életében itt élt. Az alig egy kilométeres utca most először lesz kiaszfaltozva: Nagyon örülök, hogy kivártuk, 40 éve várjuk. Örülünk neki nagyon. Gondoltam már arra is, hogy elköltözök ebből az utcából.” 

Törökbecsén összesen 14 utca kap az idén burkolatot 200 millió dináros tartományi támogatással, de lesz aszfaltozás jövőre is. 

Saša Maksimović polgármester, Törökbecse: Sajnos marad még 14 utca, amelyekre a közeljövőben kidolgozzuk a projektdokumentációt. Ezek jóval rövidebb utcák, ez jelen pillanatban a leghosszabb. Törökbecse ezután végre az lesz, aminek lennie kell: egy szép hely. Láthatták, hogy a törökbecsei spa-központ munkálatai is jól haladnak.” 

Januárban helyezték el az alapkövét, azóta épül Törökbecsén a spa-központ, amelyben olimpiai medence, masszázsmedencék és más kísérő tartalmak is lesznek. Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke a munkatársaival és az önkormányzat vezetőivel ide is ellátogatott, mivel az 554 millió dinár értékű beruházáshoz szükséges pénz kétharmadát a tartomány adja, a többit az önkormányzat állja:Megállapodtunk abban, hogy az önkormányzat finanszírozza a komplexum nyitott részének a projektdokumentációját, és megfontoljuk a nyitott medence finanszírozásának a módját is annak érdekében, hogy egy olyan nagy komplexumot építsünk meg, amit megérdemelnek a törökbecseiek.”  

A vendégek jövő nyártól remélhetőleg már fürödhetnek is az új fedett medencékben.

Törökbecse
Saša Maksimović
Igor Mirović

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.