Ugrás a tartalomra

Összefogásban halasítottak Adán

2023.05.16
12:36
2023.05.16
16:20
Forrás
Pannon RTV
300 kg hallal gazdagodott a Tisza az adai szakaszon, ahol idén is kiemelt figyelmet fordítanak az élővilág megóvására, gazdagítására.

Az akciót az I. Helyi Közösség szervezte, akikhez a II. Helyi Közösség és Ada község önkormányzata is csatlakozott.

A Mohol Sporthorgász Egyesület 600 tagot számlál. Kiemelt figyelmet szentelnek a helyi élővizek halasítására, mondta Bárány Attila, az egyesület elnöke. „Úgy gondoltuk, hogy a Tiszát vissza kellene állítani a valamikori szintjére, mivel a ciánmérgezés óta még mindig nem állt helyre, ezért folyamatosan halasítunk.”

A mostani halasítás alkalmával 300 kg egynyaras pontyot engedtek a Tiszába. Ezt megelőzően már volt egy halasítás a községben a helyi budzsáki tavon.

Tóbiás József, az adai Községi Képviselő-testület elnöke: „A környezetvédelem szempontjából a halállomány helyreállításának a megpróbálása is egy nagyon fontos dolog számunkra. Ezért úgy gondoljuk, hogy hosszútávon egy szélesebb összefogással, gondolok itt az önkormányzatra, a helyi közösségekkel, a horgászegyesületekkel és természetesen magukkal a horgászokkal, reális esélyt látok, hogy ez létre is jöjjön.”

Az I. Helyi Közösség a tavalyi év halasításának sikerén felbuzdulva fontosnak érezte az idei megszervezését is - magyarázta Lajkó Szilvia, a helyi közösség tanácsának elnökhelyettese. „Az I. Helyi Közösségnek van egy olyan programja, amivel szeretné a polgárok figyelmét a környezetvédelemhez visszavezetni, tehát figyeljünk oda a környezetünkre. Ezért van az előkert rendezési programunk is, illetve támogatjuk a horgászegyesületünket és az élővíz fontosságára való odafigyelés a Tisza mentén úgy gondolom, hogy kiemelt jelentőségű."

Lajkó Szilvia hozzátette, bíznak abban, hogy a mostani akció más községek számára példával fog szolgálni vizeink élővilágának megőrzése szempontjából.

halasítás
Tisza
Mohol Sporthorgász Egyesület

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.