Ugrás a tartalomra

Stevana Subićot javasolták Újvidék polgári jogvédőjének

2024.03.05
15:06
2024.03.06
09:53
Forrás
Pannon RTV
A város rendezési terveiről, a köztisztasági-kommunális vállalat szeméttárolóinak beszerzéséről és elhelyezéséről, valamint az új városi ombudsman kinevezéséről is tárgyaltak az újvidéki Városi Képviselő-testület ülésén.

Stevana Subićot javasolták Újvidék polgári jogvédőjének. A napirendi pontok között szerepelt még a Telep városnegyedben tervezett park kialakításáról szóló tervezet, de Újvidék és Belcsény között egy zöldövezetet alakítanának ki, míg Pétervárad belvárosát sétálóövezetté alakítanák. A tervek szerint a Limán városrészben egy új templomot és a razzia áldozatainak emlékére egy emlékközpontot is kiépítenének. Ezen kívül új kerékpárutak, óvodák és sétányok kialakítását is kezdeményezték. Az újvidéki Városi Képviselő-testület ülésén

Kiss Gyula, újvidéki önkormányzati frakcióvezető, VMSZ: „A mezőgazdasági témában Újvidék agrárpolitikai programját ismertetik a 2023-as évre vonatkozóan, ezt is a VMSZ városi szervezete támogatja. Továbbá szerepel a SPENS közvállalat 2023-as évben megvalósult befektetési programjának jelentése és egyben magának a SPENS Sport és Üzletközpont Közvállalatnak az igazgatójának a lemondása és egy megbízott igazgatónak a megválasztása is szerepel a mai ülésünkön. A városi vészhelyzetekkel foglalkozó bizottságnak a jelentése is szerepel a mai ülésen, a 2023-as évre és tervei a 2024-es évre vonatkozóan.”

Újvidék
Városi Képviselő-testület
Kiss Gyula

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.