Ugrás a tartalomra

Új aszfaltburkolatot kap Titel község több utcája

2022.08.10
14:15
2022.08.10
20:42
Forrás
Pannon RTV
A beruházás értéke 100 millió dinár. A munkálatoknak köszönhetően több mint 5 kilométer hosszan kerül új aszfalt az utakra.

Titel község 17 utcájában zajlanak az útjavítási munkálatok. A településen mintegy 1300 méteren aszfaltoznak. A polgármester szerint 30 éve nem volt a mostanihoz hasonló útfelújítás a községben.

Dragan Božić, polgármester: "Titel község önkormányzata hálás Vajdaság kormányának és Igor Mirovićnak, mivel tisztában vagyunk azzal, hogy a saját 500 millió dináros költségvetésünkből és a 60 millió dináros beruházási keretből még ezt az egy utcát sem tudnánk megcsinálni, ahol ma jártunk."

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke elmondta, a Titelhez hasonló kis települések különös figyelmet igényelnek, ugyanis így megakadályozhatják a városok kiürülését.

"Azt kell mondjam, részben elégedett vagyok, amiért felújítási munkálatok kezdtünk Titel utcáin, de nem csak ott, hanem a környező falvakban is. Elégedetlen vagyok viszont azzal, ahogy eddig Titelhez viszonyultunk, amit eddig tettünk a községért. Most viszont egy konkrét tervet dolgoztunk ki, megosztottuk a feladatokat az országos, a tartományi és az önkormányzati hatalmi ágak között. A cél, hogy sokkal többet tegyünk a községért."

A tartományi kormány elnöke hozzátette, az ősz folyamán további beruházások lesznek Titelen és a környező településeken. Így felújítanak egy óvodát és az egészségházat is Sajkáslakon.

Titel
aszfalt
utca
Igor Mirović

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.