Ugrás a tartalomra

80 ezer szerb, zsidó és roma áldozat emlékére

2022.10.02
14:42
2022.10.02
17:30
Forrás
Szerbiai RTV
A második világháborúban a Belgrád melletti Jajinci településen csaknem 80 ezer szerb, zsidó és roma halt meg.

Az emléknapon jelen volt Ana Brnabić is, aki megkoszorúzta az áldozatok emlékművét. Szerbia miniszterelnöke elmondta, akik ezen a helyen pihennek, arra kérnek bennünket, hogy minden jelenkori kihívásra határozottan, méltósággal és rendíthetetlenül válaszoljunk. A kihívások, amelyekkel ma Szerbia szembesül, óriási, tette hozzá. Ezért fontos üzenni a polgárainknak, valamint minden külföldi partnerünknek, hogy Szerbia külpolitikája két elven nyugszik: politikánkat önállóan, az állami és nemzeti érdekeknek megfelelően, ugyanakkor a nemzetközi jog szerint folytatjuk - mondta Brnabić.

Ana Brnabić
Jajinci
második világháború
szerb
zsidó
roma

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.