Ugrás a tartalomra

Aleksandar Csepurint fogadta Vučić

2018.09.05
18:25
2024.03.19
08:41
Aleksandar Csepurint, Oroszország belgrádi nagykövetét fogadta Alеksandar Vučić. A szerb államfő és az orosz nagykövet a két ország eddigi és jövőbeli együttműködéséről tárgyaltak.

Véleményük szerint nagy lehetőségek nyíltak az együttműködésre olyan területeken, mint a mezőgazdaság, a közlekedés és az energetika.

otó: FoNet/TV FoNet

A találkozón szó esett Belgrád és Pristina viszonyáról is. A szerb államfő rámutatott arra, hogy Koszovó kérdésében olyan megoldást kell találni, amely nem veszélyezteti Szerbia nemzeti és állami érdekeit. Aleksandar Csepurin kijelentette, hogy Oroszország kész támogatást nyújtani Szerbia számára az ENSZ-ben, illetve a különböző nemzetközi szervezetekben.

Csepurin
Oroszország
nagykövet
Belgrád

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.