Ugrás a tartalomra

Ana Brnabić a szerbiai parlament új elnöke

2024.03.20
20:24
Forrás
Pannon RTV
Az ülésen megválasztották a parlament alelnökeit is. Az egyikük Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség soraiból.

Ana Brnabić lett a szerbiai parlament új elnöke. A Szerb Haladó Párt, valamint a koalíciós partnereik támogatták az SZHP alelnökének, korábbi miniszterelnöknek a házelnökké való választását. Az ellenzék viszont nemmel szavazott.

A képviselők folytatták a köztársasági parlament alakuló ülését. Ezúttal sem volt hiány vitából és kiabálásból. Több mint 7 órás ülésezés után az egyetlen jelöltet, Ana Brnabićot választották meg házelnökké. Ezt a jelenlévő 158 képviselőből 153 támogatta, 5-en pedig ellene szavaztak.

A nyilvános szavazást megelőzően a képviselők elmondták véleményüket Ana Brnabićról. A Szerb Haladó Párt és koalíciós partnerei, így a Vajdasági Magyar Szövetség is a támogatásáról biztosította.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője felszólalásában kiemelte, a Szerb Haladó Párttal való együttműködésüknek számos előnye van, amelyekből a vajdasági magyarok, és a Magyarországon élő szerbek is profitálnak.

„Mi arról beszélünk, hogy a szerb és a magyar kormány segítségével mit tehetünk annak érdekében, hogy jobb helyzetbe kerüljenek a Magyarországon élő szerbek, és a Szerbiában élő magyarok. Ez érdekel bennünket, nem pedig az, hogy mi volt 10-15, vagy 20 évvel ezelőtt.”

A jelenlévő ellenzéki képviselők nem támogatták Ana Brnabić házelnökké való megválasztását.

Željko Veselinović, a Szabadság és Igazságosság Pártja - Szabad Polgárok Mozgalmának képviselője felszólalásában úgy fogalmazott, Ana Brbanić miniszterelnöknek sem volt jó, és házelnöknek sem lesz az.

„Mondtam, hogy gonosz, mondtam, hogy tudatlan, és kitartok emellett. Ez tény, és megmutatkozott az elmúlt években, amíg a kormányt vezette. Nem tudok azokról a dolgokról beszámolni, amelyekről a kormánypárti képviselők beszámoltak, a foglalkoztatottságról, a munkahelyekről, mert ez nem igaz, ez egy nagy hazugság, egy lufi.”

Ana Brnabić az ellenzék nyilatkozataira reagálva kiemelte, a Szerb Haladó Párt az egyetlen, amely a fiatalok jövőjéért tesz is valamit.

„Olyan emberek között ül, akik nem építettek egy tudományos és technológiai parkot sem. Húsz év alatt, amíg hatalmon voltak, nem hoztak létre egy tudományos alapot. Mi ezt megtettük. Nem hoztak létre egy tudományos kutatóintézetet sem, mi hoztuk létre az elsőt a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság után. Büszke vagyok arra, hogy hiszek a fiatalokban, itt Szerbiában.”

A szerbiai parlament alelnökeinek megválasztását már az új házelnök vezényelte le, de az ülés ezen része sem volt zökkenőmentes.

Az ellenzéki képviselők végig skandáltak, és papírtörlőket dobáltak a kormánypárti képviselők felé. Végül, szintén nyilvános szavazással megválasztották Kovács Elvirát, Sandra Božićot, Edin Đerleket, Jovan Janjićot, Snežana Paunovićot és Marina Ragušt a parlament alelnökeivé.

Ana Brnabić
házelnök
megválasztott
szerbiai parlament
Köztársasági Képviselőház
Szerb Haladó Párt
SZHP
Dr. Pásztor Bálint
Vajdasági Magyar Szövetség
Kovács Elvira

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.