Ugrás a tartalomra

Brnabić: Emlékezzünk őseinkre!

2024.02.14
12:58
2024.02.14
16:25
Forrás
Tanjug, Pannon RTV
Az államiság napja alkalmából fejet kell hajtani elődeink előtt, akik nélkül nem lenne független államunk - hangsúlyozta Ana Brnabić miniszterelnök egy belgrádi ünnepi kiállításon.

El kell gondolkodni az identitásunk kérdésén, és azon, mi mindent köszönhetünk elődeinknek - tette hozzá a kormányfő a Szerb Fejedelemség és a Szerb Királyság alkotmányai című kiállítás megnyitóján a Belgrádi Történelmi Levéltárban.

A szerb államalapítás ünnepe alkalmából megnyitott tárlaton megtekinthetők a Szerb Fejedelemség és a Szerb Királyság alkotmányai, valamint az első szerb alkotmány, az 1835-ös, Gyertyaszentelő-napi alkotmány eredeti példánya. Az államiság napja alkalmából szervezett ünnepségeken a kormányfő elmondása szerint a szerb nép a sokszor nehézségekkel teli múltra, és az elért eredményekre emlékezik.

Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Emlékezünk arra, hogy mit ünneplünk, mit örököltünk, mit kell védenünk és megőriznünk. Az országunkat ünnepeljük, az államiságunkat, a szabadságunkat, a függetlenségünket, a szuverenitásunkat. Őrizzük történelmi örökségünket, hogy az utánunk következő fiatalabb generációk is megőrizhessék azt. Ez az ünnep alkalmat ad arra, hogy emlékezzünk és tisztelegjünk őseink előtt, akiknek az áldozatára emlékezni kell, mert nélkülük nem létezne a független, szuverén, szabadságszerető Szerbiánk, amelyre büszkék vagyunk, az a hazánk, amelyet meg kell védenünk mindazoktól, akik megpróbálják elvenni nehezen kivívott és még nehezebben megvédhető függetlenségünket és szuverenitásunkat.”

Ana Brnabić
államiság napja
kiállítás
Belgrádi Történelmi Levéltár

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.