Ugrás a tartalomra

Ezer Patriot légvédelmi rakétát akar beszerezni a NATO

2024.01.03
20:56
Forrás
hirado.hu
Több NATO-tagállam, közöttük Németország és Spanyolország szerződés írt alá maximum ezer Patriot légvédelmi rakéta vásárlásáról – jelentette be közleményben a NATO.

Az észak-atlanti szövetség közölte: segítséget nyújt a tagállamoknak a rakéták beszerzésében, hogy hatékonyabban védelmezhessék területüket, miközben Oroszország Ukrajna ellen intéz légitámadásokat. Az értékelések szerint a Japán által Egyesült Államok számára értékesített Patriot rakéták közvetetten lehetővé teszik, hogy az amerikai kormány folytathassa Ukrajna számára a katonai eszközök szállítását. Az 5,5 milliárd dollár értékű szerződés lehetővé teszi, hogy növeljék a manőverező robotrepülőgépek és a ballisztikus rakéták, valamint ellenséges repülőgépek ellen védelmet nyújtó rakéták európai gyártását – derül ki az NSPA, a NATO beszerzési és fegyveres erőket támogató hivatalának közleményéből.

A bejelentést üdvözölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. „A lőszergyártás növelése lényeges mind Ukrajna, mind a mi biztonságunk szempontjából” – tette hozzá. Az Egyesült Államok és Németország már küldött Patriot rakétákat Ukrajnának a városok és az ellátórendszerek védelmére. Ezek a szállítások részben kimerítették a készleteket, és az Egyesült Államok Japán és más országok segítségét kérte az újbóli feltöltéshez.

Az NSPA közölte, hogy a szerződés előirányozza Patriot-gyártó üzem létesítését Németországban a német MBDA és az amerikai Raytheon közös vállalata üzemeltetésében.

Európa saját maga ezer Patriot rakétát gyárt majd. Ez arról tanúskodik, hogy az európai együttműködés konkrét sikerekre képes – mondta Kajsa Ollogren holland védelmi miniszter, akinek hazája Németország, Spanyolország és Románia mellett szintén részese a szerződésnek.

A szerződés a pótalkatrészekre és a karbantartásra is vonatkozik.

 

NATO
rakéta

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.