Ugrás a tartalomra

Közvita a vajdasági magyar médiastratégiáról

2023.10.02
19:07
2023.10.02
19:26
Forrás
Pannon RTV
A Magyar Nemzeti Tanács Tájékoztatási Bizottsága megvitatta a vajdasági magyar médiastratégia tervezetét.

A jövő hét folyamán három helyszínen tartanak majd közvitát a tervezetről, Szabadkán, Nagybecskereken és Újvidéken. Kabók Erika, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatással megbízott tagja a Közügyek ma esti adásában elmondta, Szerbia Alkotmánya kollektív jogként írja elő a kisebbségi tájékoztatást. Az új médiastratégia fontos eleme a szakmaiság. Jó műsorokat kell gyártani, jó újságokat írni, ennek előfeltétele a jó újságíróképzés. Továbbképzésekre, mentorprogramokra, újságíró iskolákra, a tudósítóhálózat kiépítésére van szükség. Ehhez megfelelő anyagi háttér is kell. Mindez benne van a 2024-2029 év közötti ötéves médiastratégia tervezetében. A tervek szerint a közvitát követően a Magyar Nemzeti Tanács novemberi ülésén kerül elfogadásra a médiastratégia végleges változata.

Kabók Erika, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatással megbízott tagja: „A közvita az nyilvános. És már most fönn van a Magyar Nemzeti Tanács honlapján, a stratégiai dokumentumok fül alatt megtalálható a stratégiánk tervezetének a szövege. És az ott található e-mail címen várjuk a hozzászólásokat, megjegyzéseket. Élőben pedig három állomásos nyilvános vitát tervezünk, az első az pontosan egy hét múlva itt Szabadkán lesz délelőtt 11 órakor a Magyar Médiaházban, itt tehát nálatok. A másik másnap Nagybecskereken, ugyancsak 11 órakor a zárdában, illetve a kollégiumban. A harmadik pedig 13-án, pénteken, jövő héten a Magyar Szó székházában.”

 

Kabók Erika

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.