Ugrás a tartalomra

Nem lesz felülvizsgálat

2017.03.09
15:28
A Hágai Nemzetközi Bíróság ma elutasított azt a beadványt, amelyben Bosznia-Hercegovina a Szerbia ellen népirtás vádjával indított per újratárgyalását indítványozta
A Hágai Nemzetközi Bíróság ma elutasított azt a beadványt, amelyben Bosznia-Hercegovina a Szerbia ellen népirtás vádjával indított per újratárgyalását indítványozta. Az újratárgyalást Bakir Izetbegović, a boszniai elnökség bosnyák tagja kezdeményezte. Az indítványt a szerb és a horvát társelnök nem támogatta, érdekességnek számít viszont, hogy Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke igen. A Hágai Nemzetközi Bíróság döntésére Bakir Izetbegović sajtótájékoztatón reagált. Számomra ez egy hatalmas csapás, mint embernek és mint bosnyáknak. A bíróság úgy döntött, hogy becsukja a kaput az igazság előtt - mondta. A korábbi ítélet nem fedi fel a Milošević-rezsim teljes szerepét a boszniai háborúban - mondta Izetbegović. (Szerbiai RTV)
Szerbia
Bosznia
népirtás
ítélet felülvizsgálata

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.