Ugrás a tartalomra

A szerb elnök, a magyar kormányfő és az Egyesült Arab Emírségek vezetője egyeztetett

2023.09.29
17:03
2023.11.20
19:57
Forrás
Tanjug, MTI
A háromoldalú megbeszélés célja az volt, hogy bemutassák a szerb-magyar gazdasági együttműködést az Egyesült Arab Emirátusok képviselőinek.

Belgrádban tárgyalt ma Orbán Viktor magyar miniszterelnök Aleksandar Vučić szerb államfővel és az Egyesült Arab Emirátusok vezetőjével. A magyar kormányfő és a szerb elnök találkozott Khálid bin Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejkkel, Abu Dzabi trónörökösével. A téma a gazdasági együttműködés volt.

Kiváló és tartalmas megbeszélést folytatott barátaival, akiket tájékoztatott a legfrissebb koszovói fejleményekről is – mondta el Aleksandar Vučić szerb elnök a tárgyalást követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: leginkább az energia, a vízellátás, az élelmiszeripar és a humán erőforrásra vonatkozó, a térség stratégiai biztonságát megteremteni hivatott kezdeményezés kapcsán ültek össze a szerb fővárosban.

Aleksandar Vučić, elnök, Szerbia: „Beszélgettünk az állattenyésztés, ezen belül is kiemelten a juh- és szarvasmarha tenyésztés területén megvalósítható közös cégalapítás lehetőségéről. Mindannyiunk állatállománya csökkent. Szükség van a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztésére is. Mindössze 5-6 százalékban vagyunk öntözőrendszerekkel bebiztosítva. Közös olajtársaságok alapításáról, illetve az új energetikai infrastruktúrába való befektetésekről is szó esett.”

A háromoldalú megbeszélés célja az volt, hogy be tudják mutatni a szerb-magyar gazdasági együttműködést az Egyesült Arab Emirátusok képviselőinek – mondta el Orbán Viktor magyar miniszterelnök. „A szerb-magyar politikai és gazdasági együttműködés szoros. A gazdasági együttműködés kifejezetten sikeres. Az egyik ország bent van az Európai Unióban, a másik nincsen. Ez nem hátrány, ez lehetőségeket is tartogat és egy olyan ország, amely befektetési lehetőségeket keres a világban, az nehezen találhatna ennél kedvezőbb politikai és gazdasági terepet. Ezeknek a lehetőségeknek a feltérképezése, bemutatása, infrastruktúra, kereskedelem, ahogyan az elnök úr is mondta, ezt történt meg ma kora délután.”

Orbán Viktor és Aleksandar Vučić a nap folyamán egy kétoldalú egyeztetésen is részt vett. Ezen a megbeszélésen a migrációt, Brüsszelt, illetve az Európai Unió bővítését érintő kérdéseket vitatták meg. Magyarország minden konfliktusban a párbeszéd híve volt, hangsúlyozta Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök aláhúzta, a konfliktusokat párbeszéd útján lehet megoldani és Magyarország semmilyen szankciót nem támogat egyik ország ellen sem.

A szerb államfő a magyar miniszterelnökkel és Abu Dzabi trónörökösével bejárta a Belgrád a vízen projektet. Aleksandar Vučić az Instagramon azt írta, büszke a projektre és a belgrádi toronyra, amelyek nem csak a főváros szimbólumai, hanem a nagy és merész álmunk és víziónk megvalósulása is. A belgrádi torony bejárása még egy lehetőséget ad egy újabb beszélgetésre a sejkkel és Orbán Viktorral új, még nagyobb és ambiciózusabb projektekről és tervekről, mert Szerbia nem várni akar a jövőjére, hanem sietve felépíteni – mutatott rá Vučić.

Orbán Viktor
Aleksandar Vučić

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.