Ugrás a tartalomra

Több ellenzéki párt együtt indul a választásokon

2021.11.26
16:09
2021.11.26
16:14
Forrás
Szerbiai RTV
Az ellenzéki pártok és szervezetek egy része ma bejelentette, együtt indulnak a jövő évi választásokon.

Mai sajtótájékoztatójukon elhangzott, hogy többek között a Szabadság és Igazság Pártja, a Néppárt, a Demokrata Párt, a Szabad Polgárok Mozgalma, a Fordulatért Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szerepel majd a közös listán.

Zoran Lutovac, a Demokrata Párt elnöke hangsúlyozta, ez egy tág szövetség, és nyitott minden polgári csoport és mozgalom előtt.

A Néppárt elnöke, Vuk Jeremić azt mondta, nem volt könnyű elérni az egyezséget, de közös céljuk, hogy az élet Szerbiában olyan legyen, mint Európa boldogabb országaiban.

ellenzék
választás
Szabadság és Igazság Pártja
néppárt
Demokrata Párt
Szabad Polgárok Mozgalma
Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.