Ugrás a tartalomra

Újhelyi Ákos az eAgrar hiányosságaira hívta fel a figyelmet

2023.05.23
12:54
2023.05.23
16:16
Forrás
Pannon RTV
Ülésezik a szerbiai parlament. A fő téma az elmúlt időszakban történt tömeggyilkosságokkal kapcsolatos, beleértve az ország biztonsági helyzetét. Az ülés elején a képviselők egyéb témákkal kapcsolatban is kérdést intézhettek a minisztériumokhoz.

Újhelyi Ákos, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta, hogy a párt parlamenti frakciója már az elképzelés felvetése óta támogatja a mezőgazdaság digitalizációját, mert az e-Agrar egy korszerű alkalmazás, ami sok egyéb mellett modernizálja és felgyorsítja az adatok bevitelét. A VMSZ parlamenti képviselője a mezőgazdasági és az építésügyi minisztériumhoz is intézett kérdést. Egyebek mellett az eAgrar portállal kapcsolatos hiányosságokra hívta fel a figyelmet, ugyanis a rendszerben csak azok a telkek láthatóak, amelyek tulajdoni lapjában fel van tüntetve a tulajdonos személyi száma.

„Mivel korábban nem volt kötelező, hogy a tulajdonos személyi számát is feltüntessék, ezért nagyszámú földműves problémával szembesül telkének bejegyzése során az e-Agrar rendszerben. Először a gazdáknak el kell menniük a kataszterbe, kérvényt kell benyújtaniuk, majd fizetniük is kell az adatok megváltoztatásáért, ahelyett, hogy a kataszterben ingyenesen bejegyeznék a személyi számot, amit korábban nem tettek meg. Egyes kataszterekben azt is követelik, hogy a tulajdonosok a beadott dokumentumok mellett nyilatkozzanak arról is, hogy valóban ők a föld tulajdonosai. Ez pedig többletköltséget jelent a gazdák számára. Ezen túlmenően, ha megváltozik annak az utcának a neve, ahol a gazda lakik, akkor ismét be kell mennie a kataszterbe, és be kell fizetnie ezer dinárt adatmódosítási díj címén, ahelyett, hogy a kataszter automatikusan elvégezné az alapmódosításokat a gazdálkodó jelenléte nélkül, díjmentesen, városi- vagy önkormányzati szinten. A kérdésem arra vonatkozik, hogy megvalósítható-e, hogy a kataszterben ingyenesen is megváltoztassák a szükséges adatokat.”

szerbiai parlament
ülés
tömeggyilkosság
biztonsági helyzet
Újhelyi Ákos
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.