Ugrás a tartalomra

Vučević: Kurtit nem érdeklik az emberi életek

2022.12.21
12:50
2022.12.21
15:59
Forrás
Szerbiai RTV
Feszült és drámai helyzet uralkodik Koszovó északi részén, a legutóbbi kijelentések pedig aggasztóak - értékelt Miloš Vučević a Szerbia RTV reggeli műsorában.

A szerb védelmi miniszter úgy fogalmazott, most nyugodtnak kell maradni és szorgalmazni a politikai megoldás megszületését, de léteznek bizonyos határok. A helyi szerbek már 12. napja a barikádakon vannak az időjárási viszonyok ellenére is. Vučević szerint egyesek még mindig az úttorlaszokról beszélnek, nem pedig arról, hogy milyen elkeseredés vitte rá a helyieket arra, hogy kivonuljanak az utcákra a hidegben, hogy békés, demokratikus módon harcoljanak jogaikért és szabadságukért.

A szerb védelmi miniszter szerint veszélyesek azok a kijelentések, amelyeket Albin Kurti tesz arra vonatkozóan, hogy minden áron el kell távolítani a barikádokat. Véleménye szerint a koszovói kormányfő végső célja Koszovó, és főleg Észak-Koszovó etnikai megtisztítása.

„Ez mindannyiunk számára fenyegetés, mindenekelőtt a mi népünk számára, akik Koszovón élnek. Egyértelmű üzenet ez, Albin Kurtit nem érdeklik az emberi életek. Tegnap reggel azt üzente, nem érdekli az emberéletekben kifejezett ára annak, hogy eltávolítsa azt, ami az ő szemében akadály az ő úgynevezett csodás, demokratikus művében, ahogy ő ezt megfogalmazta a kvázi országukról, Koszovóról. Csak ezek a torlaszok és a szerbek szenvedése a gond, minden más tökéletes. Ha eltávolítják ezeket, bármennyi ember is szenved ettől mindkét oldalon, akkor minden tökéletes lesz. Veszélyes kijelentések ezek."

Miloš Vučević
Albin Kurti
Koszovó
barikád

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.