Ugrás a tartalomra

Fél évszázados rekord dőlt meg a Dráva magyarországi szakaszán

2023.08.08
17:08
2023.08.08
17:15
Forrás
MTI
A Dráván Őrtilosnál 493 centiméterrel dőlt meg az 1972-es árvízszint rekord hétfőn délben, amikor a korábbi legmagasabb vízállás (476 centiméter) felett 17 centiméterrel tetőzött a folyó - tájékoztat a magyar Országos Vízügyi Főigazgatóság.

A Dráva mellett a vízügyes szakembereknek hét olyan településnél is segíteniük kell, amelyeket nem véd állami védvonal, valamint meg kell védeniük azt a 31 települést is a Dráva bal partján, amelyek a terhelt árvízvédelmi töltésen túl találhatók.

A tájékoztatás szerint a Rába, a Mura, a Dráva és a Sajó mentén továbbra is folytatódnak a védekezési munkák, a vízügyes szakemberek az ország egész területéről érkeznek a folyók mellé az azonnali átcsoportosításoknak köszönhetően.

Dráva
vízszint
áradás

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.