Ugrás a tartalomra

Környezetvédelmi filmek fesztiválja Gödöllőn

2023.05.13
07:41
2023.05.13
07:50
Forrás
MTI
Több mint száz ökológiai témájú film lesz látható a Környezetvédelmi Filmfesztiválon. Az eseményt május 19-e és 21-e között rendezik meg Magyarországon, a Gödöllői Királyi Kastélyban.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kilencedik alkalommal szervezi meg a természetvédelmi témájú filmek legnagyobb seregszemléjét, amelyhez számos kísérőprogram is kapcsolódik majd - közölték a szervezők. Az előzetesen nevezett 1 240 filmből a zsűri válogatása alapján 50 produkció kerülhetett a helyszíni versenybe.

Látható lesz többek között a biodiverzitásról szóló Kaktusz Hotel vagy a vizek változatosságáról szóló Vad Argentína című film, a természetfilmek készítésébe ad bepillantást A fehér álom című alkotás, az idegenforgalom meglepő összefüggéseit a Turizmus másik oldala című film vizsgálja. A nemzetközileg ismert rendezők közül Gödöllőre érkezik a német Uwe Müller, az ukrán Olessia Morhunets-Isalenso, a bolgár Dejan Ardanov, a magyarok közül pedig Végh Attilával, Szendőfi Balázzsal és Fehér Zoltánnal is lehet majd találkozni.

Az idei évre megújult koncepcióval készültek a szervezők, amelynek középpontjában az edukáció és a szórakoztatás áll. Ezért ismert szakértők előadásai, interaktív kiállítások és workshopok is várják a látogatókat.

Környezetvédelmi Filmfesztivál
Gödöllő
környezetvédelem
filmfesztivál

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.