Ugrás a tartalomra

Orbán Viktor: A válság a szomszédságpolitikában is lehetőséget jelent

2022.11.18
14:20
2022.11.18
16:36
Forrás
Pannon RTV
A magyarnak van az a képessége, hogy mindenben lehetőséget lát - emelte ki Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülésén Budapesten.

A magyar miniszterelnök elmondta, Magyarország nehéz gazdasági helyzetben van, de ennek ellenére optimista. Hozzátette, hogy a magyar állam továbbra is kiemelten kezeli a családtámogatás bővítését, a nemzetstratégiai célok megvalósítását és a külhoni magyarság támogatását is.

A Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén Orbán Viktor kiemelte, hogy az orosz-ukrán háború okozta gazdasági válság Magyarország gazdaságára is kihatással volt, de ő ebben is lehetőséget lát, amit ki kell használni.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „A politikai konfliktusokkal járó ügyekben is érdemes keresgélni azokat a lehetőségeket, amelyeket, ha jól használunk ki, akkor az versenyelőnyt jelent a versenytársainkkal szemben. Csavarni kell időnként a dolgokon, és akkor a dolog működik. A harmadik negyedévben a magyar gazdaság 4,1%-kal nőtt. A cseheknél ez 1,6 százalék volt, a németeknél 0,3 a szlovákoknál meg 1,2.”

A magyar miniszterelnök hozzátette, hogy ez a szomszédságpolitikában is lehetőséget jelent. Itt pozitív példaként a szerb-magyar kapcsolatokat emelte ki, amelynek egyik eredménye, hogy Szerbia gázt tárolhat Magyarországon.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „A baj arra is egy lehetőség, hogy a szomszédainkkal szorosabb együttműködést alakítsunk ki. Tehát ne úgy tekintsünk erre, hogy mindenki saját maga próbálja csak megúszni ezt a válságot, hanem nézzük meg, hogy a szlovákokkal, a románokkal, a szerbekkel hol vannak olyan gazdasági érintkezési pontok, amelyeknek a jelentőségét megnöveli a mostani válság. És ahol ilyen van, ott azonnal próbáljunk aktívak lenni, és akarjunk velük együttműködni, hiszen a velük való szoros együttműködés a mi nemzetgazdaságunknak és nemzetstratégiánknak is kiindulópontja.”

Orbán Viktor kiemelte, hogy a következő időszakban a családtámogatás bővítése, a munkahelyek létrehozását elősegítő beruházások támogatása és a nemzetegyesítés lesz a prioritás. Hozzátette, hogy a külhonban elindított projektek támogatása nem áll le, de az új nagyberuházásokkal várni kell.

Orbán Viktor, miniszterelnök, Magyarország: „Az igaz, hogy valószínűleg új fejlesztéseket megindítani nem javaslunk, a folyamatban lévőket mind végig akarjuk vinni, a működtetéshez szükséges forrásokat megadjuk, és új típusú forrásokat is rendelkezésre bocsátunk. A nagy értékű beruházások időszaka az lehet, hogy nem a következő 1-2 év lesz, hanem majd később kell őket elővenni. De ez nem azt jelenti, hogy összességében ne jobban strukturált és ne több forrás állna rendelkezésre a jövőben, mint állt az elmúlt esztendőkben.”

A tárgyalóasztalnál a vajdasági magyarságot Pásztor István a VMSZ elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke képviselték. Pásztor István az ülésen részletesen ismertette a vajdasági magyarság aktuális helyzetét a résztvevőkkel.

MÁÉRT
Magyar Állandó Értekezlet
Orbán Viktor

Most

16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.