Ugrás a tartalomra

Teltházas arénában fogadja Magyarország Koszovó nemzeti csapatát

2024.03.26
13:14
Forrás
hirado.hu
Minden jegy elkelt a Puskás Arénában a mai barátságos mérkőzésre.

Az esélyek egyértelműek, tekintve, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai 13 mérkőzés óta veretlenek. Ennél hosszabb sorozatra legutóbb az Aranycsapat volt képes, amely az 1954-es világbajnoki döntő elvesztése után 18 összecsapáson három döntetlen mellett 15 győzelmet aratott.

Bár a világranglista alapján a magyaroknak ez lesz a legkönnyebb felkészülési összecsapásuk, a 102. helyen álló koszovóiak keretében is vannak remek labdarúgók, akik például az olasz, a spanyol, vagy éppen a német élvonalban szerepelnek, így korántsem lehet félvállról venni az ellenfelet.

Mindkét gárda győzelemmel kezdte a 2024-es esztendőt: a magyar csapat pénteken 1-0-ra múlta felül Törökországot, míg a koszovói ugyanilyen arányban diadalmaskodott Örményország vendégeként.

A Magyarország-Koszovó mérkőzés 19 órakor kezdődik.

futball
Puskás Aréna

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.