Ugrás a tartalomra

Akár szabad szemmel is megfigyelhető lesz a PANSTARRS-üstökös

2022.03.31
09:06
2023.11.02
08:56
Forrás
hirado.hu
Május elején a PANSTARRS elnevezésű üstökös lesz látható szabad szemmel.

A NASA adatai szerint az üstökös, amit tavaly júliusban fedeztek fel, április 21-én lesz napközelben, amikor 47,9 millió kilométerre lesz központi csillagunktól. Május 8-án lesz földközelben, amikor mintegy 90 millió kilométerre kerül bolygónktól. Az üstökös napközelsége idején csak napnyugta után figyelhető meg a látóhatár közelében az esti szürkületben távcsővel. Az üstökös megfigyelésére a legkedvezőbb az április végétől május közepéig tartó időszak, amikor már jobban eltávolodik a Nap irányától.

Előzetes becslések szerint a napközelsége utáni napokban április végén mintegy 6-7 magnitúdójú lesz a látszó fényessége, ami földközelsége időszakában, május első felében 4-5 magnitúdóra fényesedik, vagyis zavaró fényektől mentes sötét égbolton már szabad szemmel is láthatóvá válhat, illetve binokulárokkal, kis távcsövekkel is megfigyelhető lesz.

üstökös
megfigyelés

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.