Ugrás a tartalomra

Hagyományőrző nap Kúlán

2023.09.03
11:53
2023.09.03
17:34
Forrás
Pannon RTV
A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ szervezésében szombaton tizenhatodik alkalommal tartották meg a birkapaprikás-főző versennyel egybekötött hagyományőrző napot az úgynevezett Gödör városrészben.

Goga Zsolt, a Népkör MMK elnöke elmondta, az esemény idén is nemzetközi jelleget öltött, hiszen Magyarországról, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából is érkeztek versenyzők és vendégek. Kiemelte, Kúla községben ez a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény. „A gyerekekre összpontosítunk mindig, és a gyerekek itt vannak, a mi magyar ajkú gyerekeink itt vannak kint, a Gödörben, és játszanak velük. Különböző szakcsoportok foglalkozásokat készítettek nekik, ami folyamatosan egy órától a kultúrműsorig fog tartani, kirakodóvásárt rendeztünk a járókelőknek, a nézőknek, a vendégeknek. Felállítottuk a sankokat, és már szórakoznak is az emberek, összegyűltek a főzőversenyre, egymástól kérdezik, hogy te hogy főzöd, ez hogy főzi.”

Kúla és Kalocsa között 14 évvel ezelőtt jött létre a testvérvárosi kapcsolat, azóta rendszeresen látogatják egymás rendezvényeit. Kákonyi István, önkormányzati képviselő, Kalocsa: „Most a hagyományőrző napokra több csapattal is érkeztünk. A Piros Rózsa Táncegyüttes Egyesület, a Bokréta Népművészeti Egyesület és a Mezei Virágok Népdalkör jött most el Kalocsáról. Mi főzünk is, és a színpadon is bemutatjuk a produkcióinkat, és természetesen a csoda szép kalocsai viseletet.”

Valka Károly, Kúla alpolgármestere elmondta, az elsősorban közösségmegtartó rendezvény egyik fő célja a hagyományok ápolása mellett a társalgás és a barátkozás. „Nekünk elsősorban az a célunk, hogy a közösséget összetartsuk, a közösséget erősítsük, és ebből a szempontból ez nagyon fontos dolog, mert ilyenkor az emberek eljönnek, azok is, akik talán a rendezvényekre nem jönnek el mindig, vagy ritkábban. De eljönnek a gyerekek is, akiknek egy része fellép, egy része kézművességgel foglalkozik, meg kirakodóvásár is van, és itt az emberek találkoznak, beszélgetnek, társalognak, ez a lényege a dolognak.”

A rendezvény idén is labdarúgó tornával kezdődött, délután főzőversennyel és színvonalas kultúrműsorral folytatódott, és az éjszakai órákba nyúló közös mulatsággal ért véget.

Kúla
Hagyományőrző Nap
Hagyományőrző Napok
Kalocsa

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.