Ugrás a tartalomra

Időutazásra vitték a gyerekeket a VM4K-ban

2022.01.14
12:53
2022.01.14
16:28
Forrás
Pannon RTV
Holnap zárul az Időutazó gyermektábor, ahol hat napon át interaktív, játékos módon fejleszthették történelmi tudásukat a 6 és 10 év közötti gyerekek.

Az Időutazó táborban mindennap más-más történelmi korba repítették el a gyerekeket. Az időutazást hétfőn a Maják Birodalmában kezdték, kedden az ókori Egyiptomban folytatták, szerdán pedig a Római Birodalomban élő emberek mindennapjairól tanultak.

Kozma Zengő: „Ötkor keltek, fekve ettek, háromféle fürdőbe mentek: langyosba, hidegbe és forróba.”

A következő megálló a vadnyugat volt, ahol a cowboyokról és az indiánokról is tanultak a gyerekek.

Molnár Marcell: „Az indiánok sokszor jártak esőtáncot, mert volt, amikor kiszáradt a sivatag és már nem volt semmi, és jártak esőtáncot. Volt, amikor sikeres volt, de volt, amikor nem.”

Nem csak a múltban, a távoli jövőben is jártak a résztvevők, ahol a robotokkal ismerkedtek meg.

Vörös Romina: „A robot, az egy tárgy, ami tud mozogni, pörögni és van egy távirányítója, amivel tudjuk irányítani, be lehet programozni és nagyon sok mindenre képes.”

A szervezők igyekeznek a téli és nyári szünetekben is minél érdekesebb programokkal előrukkolni a gyerekek számára. A tábor napjai interaktív történelemórával indultak, ezután játékos és kézműves foglalkozások is várták a gyerekeket.

Szakács Tamás, táborszervező, VM4K: „Minden táborunk más-más tematikával van felépítve. Úgy éreztük, hogy az időutazást játékokkal is meg tudjuk közelíteni, különböző foglalkozásokkal a történelmi tudásukat a gyerekeknek tudjuk erősíteni, mélyíteni.”

A szervezők elmondták, egy nagyon sikeres és tartalmas hetet tudhatnak maguk mögött, a tervek szerint pedig nyáron is folytatódnak a gyermektáborok a VM4K-ban.

VM4K
gyermekfoglalkozás
Szabadka
történelem

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.