Ugrás a tartalomra

Különleges versenyek a magyarkanizsai strandon (videó)

2017.06.20
13:58
Gyerekzsivajtól hangos a magyarkanizsai strand vasárnap délután óta
Gyerekzsivajtól hangos a magyarkanizsai strand vasárnap délután óta. Kilenc középiskola diákjai versengenek ügyességi játékokban a III. Tábor határok nélkül elnevezésű vetélkedőben. A diákok nem saját iskolájukat képviselik, hanem a kisorsolt csapat színeiben játszanak négy napon keresztül. Kék hold, Marslakócskák vagy Hupikék törpikék. Csak néhány a csapatnevet közül, amelyeket vélasztottak a magyarkanizsai III. Tábor Határok nélkülben. A második nap után a legügyesebb csapat a narancssárga szinekben játszó Vojvode – Vezérek csapata, akik 59 ponttal állnak a tabellán. Remije Damjanović, Verbász, Vezérek csapat: „A csapat nagyon jó, nem is reméltem, hogy ilyen lesz. Folyamatosan barátkozunk, elválaszthatatlanok vagyunk és tervezzük a következő akciókat. Törekszünk, hogy sportszerű csapat legyünk, ha nem is leszünk a legjobbak, de legalább mi legyünk a fair play csapat. Szépen beilleszkedtünk.” tabor hatarok nelkul1 A diákok tanáraik kíséretében vesznek részt a táborban. A topolyai iskola diákjai már nem első alkalommal vesznek részt az eseményen. Kertész Hajnalka, tanár, Topolya: „Úgy lettek kiválogatva a csapatok, hogy minden iskolából legyen egy résztvevő.Az idén Magyarországról is érkezett egy csapat, így külföldiekkel is bővült és színesebbé vált az idei tábor.” A játékok lehetőséget adnak arra, hogy a diákok jobban megismerjék egymást, összekovácsolódjanak és kialakítsák a csapatszellemet, hiszen csak úgy tudnak sikeresen szerepelni a játékokban, ha egy emberként gondolkodnak. Szabó Beatrix Olivia, Felsőzsolca, Magyarország: „Nekem nagyon tetszik, nagyon hangulatos. Rengeteg jó program van itt és a társaság is nagyon jó.”



A délelőtti órákban kísérőprogramokon vehetnek részt. Ma Magyarkanizsa polgármestere fogadta a táborlakókat, majd egy kiadós séta közben megismerhették a települést, de a diákok szerdán Palicsra is ellátogatnak.
Magyarkanizsa
III. Tábor határok nélkül

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.