Ugrás a tartalomra

Tantárgyháló 21. alkalommal

2019.12.13
14:17
2019.12.13
16:46
Forrás
Pannon RTV
A Tantárgyháló elnevezésű verseny döntőjét tartották ma Szabadkán a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületében.

A zárórendezvényre meghívott versenyzők önálló ismertetőn keresztül szemléltették a kutatásukat. A résztvevők általános és középiskolás diákok voltak, akik egyénileg vagy két fős csoportokban legfeljebb 10 percig beszélhettek munkájukról. A versenybizottság az érdekes és frappáns előadásmódot jutalmazta. Az eseményt a Vajdasági Módszertani Központ szervezte meg.
Szálas Tímea, szervező: „Most már huszonegyedik alkalommal hirdetjük meg. Általános iskolás, felső tagozatos, illetve középiskolás tanulók pályázhatnak rá. Egy három fordulós versenyről van szó. Az első fordulóban ötlettervet készítenek egy megadott témával kapcsolatban és annak a kutatásáról és a kutatási tervezetéről, majd a második fordulóban megvalósítják a kutatást és most a döntőn pedig megvédik a kutatásukat.”

Tantárgyháló
Szabadka
MTTK
verseny
középiskolások

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.