Ugrás a tartalomra

Tanulmányozzuk környezetünket!

2023.07.24
17:46
Forrás
Pannon RTV
A környezetünkben élő növény- és állatvilágot tanulmányozzák a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület táborának résztvevői.

Egy héten át szakemberek vezetésével kutatják a madarak, rovarok, pókok, kétéltűek, hüllők, halak, növények világát, közben szórakozva közösség épül, akiknek fontos a környezetvédelem.

Reggel terepi munkával kezdődik a program az Arcus Környezetvédő Egyesület táborában. A gyerekek-fiatalok szakmai vezetéssel járják körbe a topolyai-tó környékét.

Lackó Erzsébet, Gyergyóremete, Románia: „A környezetvédelmi csoportba jelentkeztem, mivelhogy sokkal többet megszeretnék tudni a környezetemről, hogy mi vesz körbe engem, védeni próbálom a környezetemet, védett fajokról tudni, hogy mik a védettek, hogy esetleg majd tovább tudjam adni a tanultakat.”

A mikrobiológiai csoport mikroszkópokkal figyeli meg a természetet és az abban végbemenő folyamatokat a tábor helyszínén.

Gubis Alex, Csantavér: „Visszajárok ebbe a táborba, és lehet, hogy a főiskolás karrieremet mégis biológiával fogom folytatni, még nem tudom. Nagyon élvezem ezt a tábort, nagyon szeretem az itteni embereket, vezetőket, részben én is ezzel a táborral nőttem fel.”

A haltani csoport a terepen tapasztaltakat ismétli - a Topolyai-tó és a Krivaja folyó halfaunáját tanulmányozzák kiemelt figyelmet fordítva az őshonos fajok jelentőségére.

Horváth Ervin, vezető, haltani szakcsoport: „Az egyik, aki a legnagyobb veszélyben van, a köztudatban aranykárásznak, de simán kárásznak is mondhatjuk, neki az ezüstkárász nagyon nagy ellensége, ő inváziós, agresszívan inváziós faj.”

Idén csaknem hatvan résztvevője van a 33. alkalommal megszervezett tábornak, hét szakcsoportban dolgoznak, érdeklődésüknek megfelelően a gyerekekkel.

Ali Hermina, táborvezető: „Ahogy elindul a tábor, kimennek azzal a szakcsoporttal, amit választottak a terepre, és igazából ott kezdődik az oktatás, illetve a terepi munka. Ezenkívül, mikor ez befejeződik, akkor nagyon sok színes programot találtunk ki nekik, nemcsak előadásokat, hanem sok színes játékot is.”

A tábori oktatás magába foglalja az általános iskolás biológia és kémia tananyag kiegészítését, alapvető növény- és állatismeret elsajátítását, valamint az általános ökológia és természetvédelem ismertetését. Ezen felül, naponta neves vajdasági szakemberek előadásait hallgathatják a táborlakók.

Topolya
Arcus
Arcus Környezetvédő Egyesület
tábor

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:22

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.