Ugrás a tartalomra

A tarka sáfrányokat köszöntötték a természetbarátok

2024.02.26
08:48
2024.02.26
16:46
Forrás
Pannon RTV
Tavaszköszöntő sáfránytúrát tartottak február utolsó vasárnapján Topolya környékén a természetbarátok.

Gyerekek és felnőttek, mintegy húszan járták a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület szervezésében az észak-bácskai település környéki völgyet, az apró vadvirág után kutatva.

Február második felében nemcsak a kertben nyíló, nemesített sáfrányfajtákban gyönyörködhetünk, hanem egyik vadon élő rokonuk, a tarka sáfrány is ilyenkor virágzik. A Topolya környéki Tomislavci melletti völgyben idén nagyszámban bújt elő a tarka sáfrány.

Kelemen Zalán, Topolya:
„ Többet találtunk, sokkal többet, sőt most csoportosan is előbújtak, tavaly csak szétszórtan jelentek meg a sáfrányok.
- Most albínókat is találtatok közöttük, elég sokat, ugye?
- Igen, többet mint tavaly.”

Legsikeresebbnek a tarka sáfrány albínó példányainak vadászatában a topolyai Uroš Ivanišević bizonyult, aki nyolcat fedezett fel a fűben.

Uroš Ivanišević, Topolya: „Tavaly hármat találtam, tavalyelőtt pedig egyet, tehát ezeknek a virágoknak a populációja megnövekedett az előző két évhez képest.”

A sáfrány elnevezés a bibék sárgára festő színére utal. A mediterrán éghajlaton termőkkel ellentétben, a nálunk őshonos sáfrányok bibéje alkalmatlan fűszernek, azonban tavasszal ezek a növények kincset érő látványt nyújtanak.

Üveges Dávid, Topolya:
„ Gyakran részt veszel tarka sáfrány vadászaton?
- Most vagyok először, de más természetjáró túrákon általában részt szoktam venni, szóval szeretek az ilyenekre menni.”

A tarka sáfrány lelőhelye csak a lösz- és a homokpusztai gyepek. Ilyenek Bácskában a telecskai löszplató és a Krivaja patak völgyhálózata - a lejtős részek, ahol nem művelhető meg a föld. A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület célja, hogy megőrizze ezen területek fajgazdagságát.

Sihelnik József, titkár, Arcus Környezetvédő Egyesület, Topolya: „Minél magasabb a biológiai sokféleség egy vidéken, az által az embernek is és a hozzá kapcsolódó gazdálkodási tevékenységeknek is, ez jótékony hatású, hiszen ezek a gyepek például nagyon sok olyan rovarfajnak adnak otthont, amelyek a beporzásért felelősek. Tehát rengeteg sok vadméhfaj kötődik ezekhez a gyepekhez, és ezek kijárnak a mezőgazdasági területekre is, és anélkül, hogy azt a mezőgazdászok tudnák, segítenek a beporzásban.”

Szerbiában a tarka sáfrány nincs a védett növények listáján, míg Magyarországon az eszmei értéke 10 ezer forint.

tavaszköszöntő
sáfránytúra
Topolya
Arcus Környezetvédő Egyesület
Sihelnik Józse
tarka sáfrány
Tomislavci
völgy

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.