Ugrás a tartalomra

Átadták az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola napközijét

2023.03.06
13:55
2023.03.06
17:27
Forrás
Pannon RTV
Óbecsén a Samu Mihály Általános Iskolában ma átadták rendeltetésének az iskola egyik felújított épületét, ahol ezentúl a napközi lesz. A felújítást a tartományi oktatási titkárság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Az óbecsei Samu Mihály Általános Iskolában át adták a rendeltetésének az iskola egyik felújított épületét, ahol ezentúl a napközi lesz. Az ide járó gyerekek is kíváncsian várták, milyen lesz az új termük.

Farkas Botond, elsős diák, Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse: „Szeretek napközibe járni, mert találkozok a barátaimmal, együtt megcsináljuk a házit, meg ebédelünk.”

A napközibe elsősök és másodikosok járnak.

Hányi Karina, elsős diák, Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse: „Nekem nagyon tetszik, mindig megcsináljuk a házi feladatot, meg aztán kapunk gyakorlást is.”

Összesen 27 tanuló veszi igénybe a napközi szolgáltatásait, ahol ingyen ebédet is kapnak az önkormányzatnak köszönhetően.

Tufegdžić Mónika, igazgató, Samu Mihály Általános Iskola, Óbecse: „Azért szerettük volna ezt az épületet felújítani, mert ez egy olyan helynek bizonyult, ahol a gyerekek egy egészséges és szép környezetben tudják a napjuk egy részét eltölteni.”

Tavaly az iskola több alkalommal is nyert a tartományi oktatási titkárság pályázatain. Ennek az épületnek a felújítása 600 ezer dinárba került, ebből 250 ezret a tartományi kormány biztosított.

Szakállas Zsolt, tartományi oktatási titkár: „Ez a beruházás az előzőekhez képest anyagiakban lehet, hogy nem is olyan nagy mértékű, viszont egy nagyon fontos dologról van szó, hiszen mind több szükség van arra, hogy a szülők a gyerekeiket tovább hagyhassák az iskolában, így feltételeket kell biztosítani ahhoz, hogy a gyerekek kellő tantermekben tudjanak időt tölteni, és ehhez a napközi elengedhetetlen feltétel.”

A Magyar Nemzeti Tanács 350 ezer dinárral járult hozzá a napközi felújításához.

Rigó Pál Zsófia, alelnök, Magyar Nemzeti Tanács: „A mai alkalmat szeretnénk megragadni arra, hogy az óbecsei szülők figyelmét erre fókuszáljuk, mert adott esetben egy-egy gyereken múlik egy-egy tagozat megnyitása, és ennek a függvénye egy-egy pedagógusnak a munkahelye, és adott esetben akár egy intézménynek a működése is.”

A tartományi oktatási titkárságnak jelenleg is vannak nyitott pályázatai, és március folyamán újabbakat írnak ki.

Óbecse
Samu Mihály Általános Iskola
felújítás
Magyar Nemzeti Tanács
tartományi oktatási titkárság

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.