Ugrás a tartalomra

Áttörés jöhet Szerbiában a rákos megbetegedések kezelésében

2024.04.02
10:53
Forrás
Pannon RTV
Ezentúl a Szerbiai Onkológiai és Radiológiai Intézetben is elérhető a legkorszerűbb terápia - nyilatkozta az intézmény igazgatója a Szerbiai RTV-nek.

Milan Žegarac kiemelte, ezt a terápiát egyelőre a mellrákkal küzdő betegeknél alkalmazzák, kezdeti és előrehaladott stádiumban egyaránt. Évente mintegy 4800 nőnél diagnosztizálnak mellrákot, és 1600-an el is hunynak a betegségben - mondta a szakember. Az új terápiával sokkal nagyobb gyógyulási esélyre számítanak, és tervben van, hogy egy másik rák típusnál is alkalmazzák majd - nyilatkozta Žegarac.

„A betegség elleni küzdelem mindenképpen korszerűbb lesz, megkezdődött ugyanis a legújabb terápia felvétele. Tizenöt páciens már feliratkozott a terápiára, ők már meg is kapták ezt. A legrosszabb eredményekkel rendelkező tripla‐negatív emlőrákos betegeknél immunterápiát alkalmazunk a kemoterápia mellett, és sokkal jobb eredményekre számítunk. Amit még várunk, az a tüdőrákra vonatkozó új terápia. Ez az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés a férfiak és a nők körében egyaránt.”

 

rákos megbetegedések

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.