Ugrás a tartalomra

Emléktáblát kapott Dan Ivan Reisinger szülőháza

2021.10.21
16:20
2021.10.21
16:33
Forrás
Pannon RTV
Emléktáblát helyeztek el Dan Ivan Reisinger grafikusművész szülőházánál Magyarkanizsán.

Dan Reisinger a mai Izrael képzőművészetének egyik meghatározó egyénisége. Hagyományait tisztelő, asszimilálódott magyar zsidóként élt Magyarkanizsán, 2019 novemberében hunyt el. A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban rövid történetekkel emlékeztek meg családtagjai, ismerősei, barátai mellett az izraeli nagykövetség helyettese és Magyarkanizsa önkormányzatának küldöttei.

Az eseményt a grafikus tervező családja kezdeményezte, és az önkormányzat támogatta.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere: „Öröm az, hogy vannak olyan Magyarkanizsáról elszármazottak, akik a nemzetközi hírnév után is úgy gondolnak a szülővárosukra, mintha ez lenne az otthonuk, másrészről pedig úgy gondolom, hogy ha már maga a család úgy gondolja, hogy kedves nekik is a város, község, ahol született, ahol született, akkor nekünk mindenféleképpen ápolni kell azt a hírnevet, azt a tudást, amit ránk hagyott.”

emléktábla
Magyarkanizsa
Dan Ivan Reisinger
szülőház
Fejsztámer Róbert

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.