Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa: a sikeres oltóanyagot az egész világon elérhetővé kell tenni

2020.05.03
19:48
2022.05.03
20:48
Forrás
MTI
Nemzetközi tudományos együttműködést szorgalmazott vasárnap Ferenc pápa a koronavírus elleni védőoltás létrehozása érdekében.

A katolikus egyházfő leszögezte, hogy a sikeres oltóanyagot az egész világon elérhetővé kell tenni. Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik szerte a világban biztosítják a létfontosságú szolgáltatásokat. Hozzátette, nagyon fontos átlátható és pártatlan módon egyesíteni a tudományos kapacitásokat, hogy megtaláljuk a védőoltást és a gyógyszereket.

A világ vezetői egyébként áprilisban tettek ígéretet a Covid-19 betegség kiszűrésére alkalmas tesztek, a kezeléséhez szükséges gyógyszerek és a megelőzésére szánt vakcina kidolgozására és világméretű megosztására, de az Egyesült Államok nem vesz részt az Egészségügyi Világszervezet által indított kezdeményezésben. Donald Trump amerikai elnök áprilisban közölte, hogy a WHO lassan reagált a járványra és „Kína-központú” volt, ezért bejelentette a nemzetközi szervezet amerikai pénzügyi támogatásának a felfüggesztését. A WHO kitart amellett, hogy megfelelően kezelte a járványt.

Sok szakértő szerint a biztonságos és hatékony védőoltás klinikai kísérleteihez legalább 1-1,5 évre van szükség.

 

védőoltás
koronavírus
Ferenc pápa

Kapcsolódó tartalmak

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.